Nyílászáró pályázat 2016 magánszemélyeknek (ablakcsere)

Az előrejelzések szerint szeptemberben már lehet energetikai támogatásokért pályázni. Ez azt jelenti, energiahatékony, alacsony fogyasztású háztartási gépekhez, fűtéskorszerűsítésre, vagy nyílászárócserére lehet támogatást kérni – derült ki Társasházi Háztartás és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete által rendezett konferencián.


Jövő hétfőtől elérhetőek a kormány új lakossági energiahatékonysági pályázatai, 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre három különböző pályázatból – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján

Szabó Zsolt ismertette: a programsorozat első lépcsőjeként szeptember 22-én, hétfőn az elavult kazánok, tüzelőberendezések új, nagyobb energiahatékonyságú fűtőberendezésekre történő cseréjét célzó pályázat jelenik meg, amelyre egymilliárd forint jut. Szeptember 25-én jelenik meg a háztartásigép-csere program 627,1 millió forintos keretösszeggel, majd 29-én a nyílászárócsere-pályázatok 1,1 milliárd forinttal. A három programmal összesen 25 ezer háztartást szeretnének elérni.

Homlokzati nyílászáró azaz ablak csere

A projektre 1,1 milliárd forint támogatás jut. A külső homlokzati nyílászárócsere-programmal megítélhető legmagasabb támogatás bruttó 520 ezer forint. Így csökken a fogyasztás, azaz igen sokat lehet spórolni.

Szabó Zsolt példaként említette, hogy

a megtakarítás családonként évente 120-140 ezer forintot jelenthet,

mindegyik pályázatot figyelembe véve. A tárca tapasztalatai szerint a fűtéskorszerűsítésre 1700 pályázat, míg a háztartásigép-cserére 23 ezer érkezhet be, ebből 1500-at illetve 21 ezret tudnak támogatni.

 

Pályázatok-Lakásfelújítás és Fűtéskorszerűsítés
Az NFM 1 milliárd forinttal támogatja a lakások fűtésének korszerűsítését
Átlagosan 650.000 Ft állami támogatás pályázatonként

Az intézkedés a CO2 kibocsátás csökkentésén túl a kisméretű szálló por csökkentéséhez is hozzájárul.

A 140 kW bemenő hőteljesítmény alatti tüzelőberendezések kibocsátás csökkentésének hatására a kis tüzelőberendezésekből származó szennyezés kibocsátás rövidtávon 41-45%-kal csökkenthető.

A pályázati felhívás megjelenésének tervezett időpontja: 2014. szeptember

Homlokzati Nyílászáró Csere
Az NFM 1,1 milliárd forinttal támogatja a homlokzati nyílászárók cseréjét
Átlagosan 500.000 Ft állami támogatás pályázatonként

Homlokzati Nyílászáró Csere programja lehetőséget nyújt a lakosság számára, hogy a nyílászáró cserékkel hozzájáruljanak az ország klímavédelmi céljaihoz, egyszersmind csökkentsék energiafogyasztásukat és a belőle eredő kiadásaikat.

A pályázati felhívás megjelenésének tervezett időpontja: 2016. szeptember

Be the first to comment on "Nyílászáró pályázat 2016 magánszemélyeknek (ablakcsere)"

Leave a comment