Pályázat hűtőgép cserére 2016 – Módosultak a hűtőcsere-pályázat feltételei – HGCS/16 Otthon Melege Program

Hamarosan meg lehet kezdeni a pályázatok benyújtását az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra, most már minden magánszemély számára. Korábbi cikkünk a témában…

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2016. Május 31-én hirdette meg az „Otthon Melege Program”-hoz kapcsolódó pályázati felhívást, ezt követően Július 4-től lehet a támogatásért pályázatot benyújtani 2016. november 30-ig, illetve a támogatáshoz rendelkezésre álló forrás kimerüléséig.
A pályázatok kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon ( https://uszt-hgcs.hu ) keresztül nyújthatók be. Ehhez a pályázóknak rendelkezniük kell ügyfélkapus regisztrációval a www.magyarorszag.hu kormányzati portálon.

 

A pályázat eredetileg a nyugdíjasok és nagycsaládosok részére hirdették meg, de a tárca a pályázattal kapcsolatos visszajelzéseket mérlegelve módosította a pályázati feltételeket, és minden magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező magánszemély számára lehetővé teszi a programban való részvételt.

A vissza nem térítendő pályázati támogatás által lehetővé válik a magyarországi lakhellyel rendelkező magánszemélyek számára, hogy összesen 627,1 millió forint állami támogatással, csökkentett vételáron szerezzék be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseiket. A vissza nem térítendő támogatás mértéke az új hűtőgép vételárának maximum 50 százaléka, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25.000 Ft, A++ és A+++ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 35.000 forint. A háztartási készülék cserével minimum 10 százalékos energia-, vagy minimum 20 kg/év CO2-megtakarítást szükséges elérni.

A megtakarítást a pályázat készítésekor a pályázati portál automatikusan számítja a megadott adatok alapján. A pályázati honlapon lehet megtalálni a pályázatban támogatással vásárolható készülékek, valamint a lebonyolításban résztvevő kereskedők listáját. A nyertes pályázó a boltban a támogatás összegével csökkentett vételáron vásárolhatja meg az új gépet.
A pályázat felhasználásával mérséklődik a hazai energiafogyasztás, csökkennek a lakosság rezsikiadásai, továbbá az intézkedés az ország klímapolitikai céljainak megvalósulását is támogatja.- mondta Huczka István, a CECED Magyarország igazgatója. Mészáros Fanni, a CECED Magyarország cégvezetője mutatta be azt az új honlapot (www.csereprogram.hu), amelyen bárki regisztráció nélkül hozzájuthat a pályázáshoz szükséges összes információhoz.

Korábbi hírek :

A pályázattal kapcsolatos visszajelzéseket mérlegelve módosítja a pályázati feltételeket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), így még többen pályázhatnak hűtő- és fagyasztócserére.

A tájékoztatás szerint a szeptember 25-én, az Otthon Melege Program keretében meghirdetett a háztartási nagygépek energia-megtakarítást eredményező cseréjére vonatkozó alprogramra minden magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező magánszemély beadhatja pályázatát.

Így az állami, vissza nem térítendő pályázati támogatással a pályázók csökkentett vételáron szerezhetik be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseiket.

A pályázatokat elektronikus úton lehet benyújtani október 27-én, nulla órától.

A pályázatok október 27. és november 30. között adhatók be, régiónként eltérő időpontokban. A kérelmeket a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig fogadják be; kizárólag elektronikus úton és a pályázati portálon keresztül.

Mindehhez a pályázóknak ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkezniük, továbbá elektronikusan csatolt lakcímkártya-másolattal szükséges igazolniuk a pályázóknak állandó lakcímüket vagy tartózkodási helyüket. A nyugdíjas és nagycsaládos pályázók előnyt élveznek azzal, hogy számukra a pályázat korábbi időpontban nyílik meg.

A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati honlapon és a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. honlapján (www.emi.hu) érhető el.

 

Be the first to comment on "Pályázat hűtőgép cserére 2016 – Módosultak a hűtőcsere-pályázat feltételei – HGCS/16 Otthon Melege Program"

Leave a comment