Rendőr bérek, fizetések: A rendvédelmi dolgozók fizetése 2015 júliustól emelkedik átlagosan 30 százalékkal

A rendvédelmi dolgozók fizetése júliustól emelkedik átlagosan 30 százalékkal. A korábbi értesülések szerint a netadóból várt bevételt szánták volna erre.

Nem egyszeri béremelésre számíthatnak a rendvédelmi dolgozók: a jövő évi 30 százalékos emelés után 2019-ig évi 5 százalékkal nő majd a bérük. Így négy év múlva egy 50 százalékos emeléssel kalkulálhatnak – mondta Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő. Az életpályamodellre a jövő évi költségvetésben 44 milliárd forint jut. A kormány emellett kidolgozza a rendvédelmi dolgozók új lakástámogatási programját is.


Eljött végre a rendvédelmi dolgozók ideje is, köszönjük az eddigi türelmüket és munkájukat. Ez a jelentős mértékű béremelés kifejezi azt a megbecsülést, amelyet méltán megérdemelnek


 

– fogalmazott Ágh Péter.

 

A korábbi években nem jártak túl jól, az országgyűlés ugyanis eltörölte a korengedményes nyugdíjukat.

Be the first to comment on "Rendőr bérek, fizetések: A rendvédelmi dolgozók fizetése 2015 júliustól emelkedik átlagosan 30 százalékkal"

Leave a comment