Hírközpont – hírek

Rokkantsági felülvizsgálat 2016 – Rokkantnyugdíj felülvizsgálat, rokkant nyugdíj megállapítás

Rokkantsági felülvizsgálat 2016 – Rokkantnyugdíj felülvizsgálat, rokkant nyugdíj megállapítás

 

Nyugdíjas orvosok bevonásával gyorsítanák fel a rokkantak komplex felülvizsgálatát – írja a Magyar Idők keddi számában.

A lap emlékeztetett arra, hogy a kormány a rokkantellátás átalakítása részeként 2012-ben elrendelte minden 57 évnél fiatalabb rokkant, illetve rendszeres szociális juttatásban részesülő felülvizsgálatát. A változásnak 200 ezer érintettje volt, a nyilatkozatot valamivel több mint 186 ezren küldték vissza.

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) a lappal közölte, 2015 közepéig sem sikerült elvégezni az összes felülvizsgálatot, első fokon eddig 144 212 esetben végezték el az ellenőrzést. Mivel kevés orvosszakértő állt rendelkezésre, a kormány a múlt héten módosította a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló határozatát – írja a lap -, és ennek értelmében most már nyugdíjas orvosok is végezhetnek rehabilitációs orvosszakértői feladatokat, rájuk ezentúl nem vonatkozik a „nyugdíj vagy munka” elve.

Az NRSZH tájékoztatása szerint jelenleg egyébiránt valamivel több mint 142 ezren kapnak rokkantsági, míg majdnem 93 ezren rehabilitációs ellátást.

MTI

Exit mobile version