Sajtóközlemény a 2015-ben érvénybe lépő díjtételekről: megyei e-matrica, autópályadíj, e-útdíj és vonatjegy ára 2015

Jönnek a megyei e-matricák, januártól sem kell többet fizetni a vonatjegyért

A jövő évtől egy-egy megye díjköteles útjait újfajta, éves e-matricákkal is használhatják az autósok, a január elsejétől kapható matricatípus 5 ezer forintba kerül majd. A személygépkocsik a korábbi jogosultsági kategóriák szerint is változatlan áron vehetik igénybe a fizetős gyorsforgalmi szakaszokat. A fejlesztési tárca a vasúti és autóbuszos helyközi közösségi közlekedés tarifáiban sem tervez emelést.

 

Az új, éves megyei matricák használatával a rendszeresen nagyobb távolságra, több megyehatárt átlépve utazók is jelentősen csökkenthetik költségeiket. Az új lehetőséggel élve pl. a Győr–Budapest vagy a Budapest–Dél-Balaton viszonylaton gyakran autózók a négy megyei jogosultság megvásárlásával a 42 ezer forintos éves matrica árának kevesebb mint feléért, 20 ezer forintért juthatnak el úti céljukhoz, tetszőleges számú alkalommal.

Változás az is, hogy a legfeljebb 3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömegű gépjárművek D1 díjkategóriáját a jövő évtől méret szerint kétfelé osztják. A maximum 5+2 üléses személygépkocsik változatlan áron válthatnak e-matricát. Az ennél több utas szállítására is alkalmas kisbuszokat, lakóautókat és a haszongépjárműveket a D2 díjkategóriába sorolják át. Az utóbbi körbe tartozó járművek számára a heti (10 napos) és a havi e-matricák ára a kétszeresére nő, de az éves matricáké nem emelkedik. Ha nem személygépkocsi után kötik, a jövőben az utánfutók úthasználatáért is fizetni kell a díjköteles szakaszokon. Az erre a célra kialakított, új U-kategória díjtételei megegyeznek majd a D1 kategória díjaival.

Az arányos közteherviselés érdekében az M0 egyes szakaszai és a teljes M31 kivételével megszűnik az idei év végéig még ingyenesen igénybe vehető szakaszok díjmentessége. A körgyűrű M5 autópálya és M4 autóút (4. sz. főút), valamint M3 autópálya és 11. sz. főút közti szakaszai, és a gyorsforgalmi úthálózat M0 autópályán belüli részei (pl. M1-M7 bevezető a Budapest táblától) januártól csak matricával használhatók. Így az azonos szolgáltatási színvonalú utak használatáért az ország minden részében egyformán kell fizetniük a járművezetőknek. Az M0 körgyűrű egyes elemei uniós forrásból épültek vagy újultak meg, a díjasítást itt az EU támogatási szabályai nem teszik lehetővé. A jövőben tehát az autópályát vagy autóutat jelző tábla szinte kivétel nélkül a fizetős szakasz kezdetét is jelöli. 

A kialakult közlekedési szokásokra tekintettel a változásokat türelmi idővel vezetik be: aki az újonnan díjasított szakaszra jogosultság hiányában hajt fel, mentesülhet a pótdíj megfizetése alól, ha még januárban éves megyei vagy országos matricát vált.  Ha mégis érkezne pótdíjfizetési felszólítás, az a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban a szükséges jogosultság megváltásának igazolásával január végéig visszavonatható.

A teherautók számára kötelező e-útdíj rendszerben 5 százalékkal magasabb díjakat kell fizetni 2015 januárjától. Az M0 díjfizetésbe bevont szakaszainak ingyenessége a kamionok esetében is megszűnik.

A helyközi közösségi közlekedésben január elsejétől nem várható árváltozás, a fejlesztési tárca az autóbuszos és vasúti jegyek és bérletek árát nem tervezi módosítani. Az állami tulajdonú buszvállalatok és vasúttársaságok alaptarifái a 2010-es kormányváltás óta nem emelkedtek.

 

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Kommunikációs Főosztály

Be the first to comment on "Sajtóközlemény a 2015-ben érvénybe lépő díjtételekről: megyei e-matrica, autópályadíj, e-útdíj és vonatjegy ára 2015"

Leave a comment