Vidékfejlesztési támogatások 2015/2016 – pályázatok

A korábbiaknál nagyobb támogatási összegek és a minőségi élelmiszerek iránti folyamatosan növekvő keresletnek köszönhetően további bővülés várható az állattenyésztés területén az idén – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Napi Gazdaságnak adott interjújában.

A lap hétfői számában közölt interjúban a miniszter egyebek között azt mondta, a következő hat évben a Magyarországra jutó közös agrárpolitika keretében közvetlen kifizetésre 8,9 milliárd euró, vidékfejlesztésre 3,45 milliárd euró uniós keret felhasználása kalkulálható.

„dinamikusan nőtt az  élelmiszeripar termelése.”

Mindehhez hozzáadódik a nemzeti forrás 714,4 millió eurós értékben, így vidékfejlesztésre összesen 4,15 milliárd euró fordítható. Fazekas Sándor hozzátette, tavalyhoz képest az uniós forrásból valamennyi ágazat többletforráshoz fog jutni. A tárcavezető beszélt arról is, hogy az agrárágazaton belül az élelmiszeripar nehezebb helyzetben van, habár a 2013-as stagnálást követően tavaly dinamikusan nőtt a termelése.

A 2014-2020-as időszakban a vidékfejlesztési program forrásaiból mintegy 200 milliárd forint támogatás juthat a hazai mezőgazdasági alapanyag-termeléssel szoros kapcsolatban álló, elsődleges feldolgozást végző mikro- és kisvállalkozások versenyképességének és hatékonyságának növelésére, illetve innovatív, új vállalkozások létrehozására – mondta a földművelésügyi miniszter.

(MTI-fidesz.hu)

Be the first to comment on "Vidékfejlesztési támogatások 2015/2016 – pályázatok"

Leave a comment