Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése kistelepüléseken

Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése kistelepüléseken 2015 és 2016 évben

 

Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése

A támogatás célja

A támogatás célja a vidéki térségekben új mikrovállalkozások létrehozásának, illetve működő mikrovállalkozások beruházásainak, műszaki-technológiai fejlesztésének támogatása által a vállalkozói aktivitás, a versenyképesség, az innovációs képesség ösztönzése, munkahelyek megtartása és újak létrehozása, valamint a gazdasági szerkezet fejlesztése.

Az intézkedés kifejezetten a vidéki területekre jellemző mikro-vállalkozások létrehozását és fejlesztését kívánja ösztönözni. Az intézkedés keretében olyan nem mezőgazdasági jellegű, gazdaságon kívül („off-farm”) végzett tevékenységek támogathatók, amelyek nem tartoznak a támogatási jogcímrendeletben meghatározott nem támogatható tevékenységek körébe.

A támogatás igénybevételére a már működő mikrovállalkozás és induló mikrovállalkozás mellett az a természetes személy jogosult, aki vállalja, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig egyéni vállalkozóként nyilvántartásba veteti magát és tevékenységét, amennyiben főállású alkalmazottat nem foglalkoztat, főállásban ekként végzi.

A támogatás igénybevételének részletes feltételeit a 33/2011. (IV.28.) VM rendelet tartalmazza.

 
Letölthető dokumentum:
 
29/2015. (II. 20.) számú MVH Közlemény
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól
28/2015. (II. 20.) számú MVH Közlemény
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2015. évi program szintű monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól
26/2015. (I. 26.) számú MVH Közlemény
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
208/2014. (XII. 12.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről szóló 116/2014. (VII. 22) számú MVH Közlemény módosításáról
159/2014. (X. 13.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről szóló 116/2014. (VII.22.) számú MVH közlemény módosításáról
116/2014. (VII. 22.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
48/2014 (III.27.) számú MVH közlemény  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól szóló 27/2014. (II. 17.) számú MVH Közlemény módosításáról
27/2014. (II. 17.) számú MVH Közlemény  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól
26/2014. (II. 17.) számú MVH Közlemény  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2014. évi program szintű monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól
7/2014. (I. 22.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
161/2013. (IX. 27.) számú MVH Közlemény
egyes, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről szóló közlemények módosításáról
113/2013. (VII. 22.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
56/2013. (III. 22.) számú MVH közlemény
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az egyes beruházási jogcímek esetén nyújtható támogatási előleg igénybevételének részletes feltételeiről szóló 171/2012. (XI.30.) számú MVH közlemény módosításáról
52/2013. (III. 8.) számú MVH közlemény
az egyes EMVA-ból finanszírozott beruházási jellegű támogatások kifizetése iránti kérelmek hiányos elektronikus benyújtása esetén kiírt hiánypótlásra, illetve nyilatkozattételre felhívó végzés alapján benyújtandó dokumentumok rendszeresítéséről
41/2013. (II.12.) számú MVH Közlemény  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2013. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól
34/2013. (I. 31.) MVH közlemény  archiv  archiv
egyes EMVA-ból finanszírozott intézkedések vonatkozásában megjelent MVH közlemények módosításáról
25/2013. (I. 22.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
171/2012 (XI.30.) számú MVH Közlemény  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az egyes beruházási jogcímek esetén nyújtható támogatási előleg igénybevételének részletes feltételeiről
169/2012. (XI. 28.) számú MVH Közlemény
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2012. (V. 11.) VM rendelet alapján nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
142/2012. (IX. 05.) számú MVH Közlemény
egyes EMVA-ból finanszírozott intézkedések vonatkozásában megjelent MVH közlemények módosításáról
120/2012. (VII. 31.) számú MVH Közlemény
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről szóló 98/2012. (VII.20.) számú MVH közlemény módosításáról
98/2012. (VII. 20.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
88/2012. (VII.13.) MVH Közlemény
88/2012. (VII.13.) MVH Közlemény – a Jogutódlás megállapítása/kötelezettség átadás jóváhagyása iránti kérelem benyújtásáról egyes ÚMVP, NDP és HOP jogcímek esetében
71/2012. (V. 21.) számú MVH Közlemény
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről
28/2012. (II. 10.) számú MVH Közlemény  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2012. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól
6/2012. (I. 20.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
125/2011. (VIII.1.) számú MVH Közlemény
a fellebbezés benyújtását megkönnyítő nyomtatvány közzétételéről
118/2011. (VII. 8.) MVH Közlemény
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 87/2011. (VI. 3.) számú közlemény módosításáról
114/2011. (VI. 23.) MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
87/2011. (VI. 3.) MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére 2011-től nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről
82/2011. (V. 26.) MVH Közlemény
MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott jogcímek tárgyi eszköz cseréjére irányuló kérelmeinek bejelentésére vonatkozó szabályairól
50/2011. (III. 25.) MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
38/2011. (III.22.) számú MVH Közlemény
az egyes EMVA-ból társfinanszírozott beruházási támogatások megvalósítási határidején belül bekövetkezett vis maior helyzet igazolásának, és a bejelentés alapján a megvalósítási határidő meghosszabbításának különös szabályairól
34/2011. (III.16.) számú MVH Közlemény  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2011. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól szóló 13/2011. (II. 9.) számú MVH Közlemény módosításáról
23/2011. (III.01.) számú MVH Közlemény
az egyes EMVA-ból finanszírozott beruházási támogatások megvalósításához szükséges okiratok beszerzésének határidejével kapcsolatos szabályozásról
13/2011. (II. 9.) számú MVH Közlemény  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2011. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól
192/2010. (XII. 23.) MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
154/2010. (X. 05.) számú MVH Közlemény  archiv
a 133/2010. (IX.28.), számú a 134/2010. (IX.28.) számú a 143/2010. (IX.30.) számú és a 144/2010. (IX.30.) számú MVH Közlemények kiegészítéséről
143/2010. (IX. 30.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
118/2010. (VIII. 4.) MVH Közlemény
vis maior esemény bejelentéséről, és a bejelentéshez rendszeresített nyomtatványokról
103/2010. (VI. 30.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
88/2010. (V.31.) MVH Közlemény  archiv  archiv
Jogutódlás megállapítása/kötelezettség átadás jóváhagyása iránti kérelem benyújtásáról egyes ÚMVP, NDP és HOP jogcímek esetében
38/2010. (III. 31.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
28/2010. (III. 16.) számú MVH Közlemény  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2010. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól szóló 20/2010. (II. 12.) számú MVH Közlemény módosításáról
20/2010. (II. 12.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2010. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének részletes szabályairól
14/2010. (II. 01.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2010. évi monitoring adatszolgáltatás teljesítésének főbb szabályairól
5/2010. (I. 07.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
197/2009. (XII. 17.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 178/2009. (XI. 24.) MVH Közlemény módosításáról
178/2009. (XI. 24.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről
153/2009. (X. 26.) számú MVH Közlemény  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére igénybe vehető támogatások kifizetésének igényléséről
136/2009. (X. 01.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről szóló
62/2009. (V. 22.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 4/2009. (I. 07.) MVH Közlemény módosításáról
4/2009. (I. 07.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeinek újabb módosításáról
Tájékoztató az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére igénybe vehető támogatások igénylésével kapcsolatban: Tekintettel arra, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács döntése alapján 2009. január 10. (szombat) országosan pihenőnap lesz, melyen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál a munka szünetel, a támogatási kérelmek beadási határideje (postai- és elektronikus úton való benyújtás egyaránt) az azt követő első munkanapra, azaz 2009. január 12. (hétfő) módosul.
137/2008. (XI. 17.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeinek módosításáról
122/2008. (X. 18.) számú MVH Közlemény  archiv  archiv
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről

Be the first to comment on "Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése kistelepüléseken"

Leave a comment