Szerelmi horoszkóp 2015 évre

 2015 Jupiter éve azt jelenti hogy sok örömöt hoz a 2015-os év.

Sorsunk megvan irva a csillagokban 2015-ben is.

Kos

A 2015-ös év felett a Jupiter bolygó uralkodik majd, a szerencsét hozó bolygó, ráadásul az Ön horoszkópjában a Jupiter a szerencsét jelző sorsterületen is áll. Így minden, ami Önnek kedves, és örömet szerezhet, megduplázódhat. Ön a sor elejére állhat, amikor Fortuna kinyitja a bőség zsákját.
 
A szerencse nem csak a lottó ötöst jelenti, hanem elsősorban azt, hogy nem sok gondja akad az életben. Valóban boldogan élhet. Minden reggele szépen indul, egészséges, szívesen mozog, és lendületesen kezdheti a napokat.

 

  

Gondolja át a boldogság fogalmát. Az ember, és köztük Ön is természetesen millió boldog pillanatot élhet át az életében. Ez az érzelem, az ideális állapot, amit mindig szeretnénk elérni, és meghatározni még sem sikerül. A boldogság az út neve, amelyen ha végig megy, eléri a kitűzött céljait. A Jupiter segítségével Ön a céljai felé halad, leküzdheti a akadályokat, és igazán boldog lehet.

A vallások, a filozófia tudósai szerint a boldogság előidézője elsősorban a jó élet, és az anyagi sikerek. A boldogság a különböző cselekedetek sikerességének fokmérője is lehet az Ön életében. Természetesen szerencsés lehet a szerencsejátékokban is.

Az egészségének is jót tesz ez a bolygó, ha esetleg voltak panaszai azok most megszűnhetnek, de legalább is enyhülnek. Ön a hivatásában is előbbre léphet a Jupiter segítségével, sikeres vizsgákat tehet, külföldre utazhat.

Ha még egyedülállónak mondja magát, a Jupiter 2015-ben rendel Ön mellé egy társat, egy olyan társat, akiről mindig is álmodott – de nem biztos, hogy ebből a kapcsolatból házasság lesz.

Szeptemberben a tranzitáló Jupiter átlép az Ön hatodik napházába, és a munka és egészség területén fogja kifejteni áldásos hatását. Azonban a Jupiter uralma 2015. egész évére vonatkozik.

A Szaturnusz, a másik nagy sorsbolygó is jegyet vált, kétszer is belép a Nyilas jegyébe, az Ön kilencedik napházába – ez a bolygóállás megfontolttá teszi Önt. Kétkedve fogad minden újdonságot, mégis mindent meg akar majd tanulni, ki akar próbálni. Sikereket érhet el általa minden olyan foglalkozásban, ahol szónoki tehetségére szükség lehet. Elbűvölik ugyan a idegen országok, de a külföldi kapcsolatait nem teszi nagyon sikeressé a Szaturnusz. 

Bika

Az Ön 2015-ös évét is a Jupiter uralja majd. A Jupitert már az ókorban is a szerencse bolygójának tartották – nyugtázhatjuk, hogy az Ön 2015-ös éve is biztosan jól alakul. Sokkal jobban, mint az elmúlt három éve.

A Jupiter augusztus 11-ig az Ön családi kapcsolatait jelző, negyedik sorsterületen áll. Ide tartoznak a felmenői is, és az Ön által alapított család is. A Jupiter most segít Önnek tisztázni a félreértéseket. Kibékülhet az őseivel akkor is, ha azok közé tartozik, akiknek nem voltak valódi szüleik, vagy nem kaptak elég szeretetet. A Jupiter tényleg a legnagyobb jótevő, segít elfelejteni minden rosszat, és meg tud erősíteni minden jót. Olyan, mint amikor egy satnyácska fát friss, tápláló földdel terítenek körül, így nem csak a gyökerek lesznek erősebbek, hanem természetesen az egész fa, a koronájáig bezárólag.

A horoszkópunk IV. háza az egyik egészségünkkel kapcsolatos terület. A Jupiter itt regenerálja Önt, jó lesz a közérzete, teste, lelke, szelleme egyensúlyba kerül. Még a minden évben előforduló megfázásos betegségek is el fogják kerülni. 

Augusztus 11-én a Jupiter tovább lép az Ön horoszkópjának ötödik napházába, ami az asztrológiában mindig a legboldogabb szerelemet és annak gyümölcsét jelzi, a gyermeket.

A másik nagy sorsbolygó, a Szaturnusz is jegyet vált ebben az évben, kétszer is belép a Nyilas jegyébe. A második belépésekor már az Ön nyolcadik sorsterületén marad több mint két évig.

A Szaturnusz nem csak a gondok bolygója, hanem jelen esetben a gondoskodásé is. Szívesen vállalja majd, hogy mások pénzét is kezelje, akár bankárként, vagy befektetőként is dolgozhatna. Ebben az időszakban inkább saját magáról lesz nehezebb gondoskodnia, de Ön mindig is szorgalmasan dolgozott, így eddigi vagyonát meg tudja őrizni, és még tud mellé gyűjteni is egy keveset. Azt fogja észrevenni, hogy jobban érdeklik majd a pszichológiai kérdések, sikeres lehet jogi ügyekben, adóügyekben, és a politikában. Extrém esetben örökösödési problémákat kell majd megoldania.

Ikrek

2015-ben a Jupiter uralja az évet, és miután ez az Önnel szemben álló Nyilas jegyének is uralkodó bolygója, így nyugodtan elhiheti, hogy átlagon felüli jó évnek néz elébe. Olyan emberekkel is találkozhat, akik jómódúak, befolyásosak, és segítenek javítani az Ön élethelyzetén – ehhez természetesen a több pénz is hozzá tartozik.

A legszerencsésebbnek a szerelmi terület látszik. Találkozhat valakivel, akinek van egy olyan tulajdonsága, amire Ön mindig is vágyakozott. Talán több pénze, talán több tudása, tapasztalata… A legfontosabb, hogy meg lesz az a képessége, hogy Önben szerelmet ébresszen, és ez oda-vissza működik majd. Ez a szerelem akkor lesz az igazi, ha meghagyja a kedvese szabadságát és a függetlenségét. Ha megpróbálja magához kötni, elveszíti.

Ez volt a 2015-ös év napos oldala. Sajnos van árnyékos rész is. A Szaturnusz, a gondok és a fájdalom bolygója 2015-ben másodszor is a Nyilas jegyébe lép, és ott is marad az Önnel szemben lévő jegyben. Sajnos olyanokkal is kell találkoznia, akik bosszantani fogják ugyan, de arra késztetik, hogy nagyon igyekezzen. Ellenkező esetben a Szaturnusz garantáltan keresztbe tesz önnek. Igyekezzen a saját életének minőséget és tartalmat adni, akkor a Szaturnusz megfelelő kiegészítője lesz a Jupiternek. Legyen kész a kompromiusszumokra! Úgy kell élne, hogy mindig örömét lelje valamiben, és boldog legyen.

Próbálja mindkét bolygó jó oldalát használni, ugyanis a Jupiter minden rosszat, gondot, sőt katasztrófát is távol tud tartani Öntől, szerencsét ad a szerencsejátékokban, ha tervei között szerepel, idén sikerülhet családot alapítania. Gyermekei is sikeresek lesznek, és sok örömet szereznek Önnek.

Ha Ön tanár, vagy kiadói munkája van, különösen sikeres évre számíthat.

Ha a Jupiter sötét oldalára lép, akkor előfordulhat, hogy célok nélkül él, és elfelejtheti, hol vannak a határai. A Szaturnusz viszont pontosan be fogja hajtani Öntől az adósságokat, régi és friss adósságokat is, számon fogja kérni eddigi életét, és arra kényszeríti majd, hogy egészségesebben éljen. 2015-ben jó, ha minden héten elszámolást készít, hogy ne érjék kellemetlen meglepetések!

Rák

A Rák jegyének szülöttei nagyon érzelmes beállítottságúak és fogékonyak. Életük útján a Hold uralkodik. A 2015-ös év horoszkópja nagyszerű változásokat ígér számodra. Ha szeretnéd a lehető legtöbbet kihozni az évből, a horoszkóp szerint fontos, hogy ne hagyd, hogy a rád jellemző hangulatingadozások és érzelmi kirohanások elrontsák a kedved. Az előző évvel ellentétben idén a kapcsolataid terén pozitív energiákra számíthatsz.

A téli hónapok igazi kihívást jelenthetnek a gyakorlatias Rák számára. Találkozol egy lehetséges partnerrel, és azonnal felizzik köztetek a levegő, de ne hagyd, hogy a „rózsaszín szemüveg” félrevezessen. Kiderül, hogy csak te idealizáltad a személyt, vagy hogy az illető eltitkolt előled valami alapvető dolgot. Ne hagyd, hogy elbizonytalanodj a 2015-ös év elején. Koncentrálj a munkádra, később kifizetődik a befektetett energiád.

A tavasz beköszöntével ne halogasd a fontos kérdéseket. Ha lazán kezeled a határidőket, az az állásodba is kerülhet. Maradj céltudatos, és ne ossz meg semmi személyeset azokkal, akikben nem bízol, mert könnyen megégetheted magad. A horoszkópod arra bátorít, hogy legyél türelmes ebben a nehéz időszakban. Hamarosan minden jobbra fordul.

Az áttörést az év közepe hozza el számodra. A Hold végre jó pozícióba kerül. Először a munkahelyeden érsz el sikereket, az erőfeszítéseid pedig nem lesznek hiábavalók. Bónuszra is számíthatsz. Végre kiélvezheted a jól megérdemelt vakációd, vagy vehetsz magadnak valami szépet. A lényeg, hogy tedd magad boldoggá.

Ősszel sem hagy alább a munkahelyi lendület. A munkaadód nagyon elégedett veled. Ez az időszak a legjobb arra, hogy új dolgokat tapasztalj meg. Egy új ember is felbukkanhat a közeledben, aki a lelki társad lehet. A jelenléte megfűszerezi az életed.

Az euforikus állapot még 2015 végén is kitart.

Oroszlán

Az Oroszlánokkal néha nehéz kijönni, amit nemcsak az elmúlt év tapasztalatai igazoltak. A 2015-ös év olyan lesz az Oroszlánok számára, mintha hintán ülnének.

Az év békésen kezdődik. Nem mutatkozol sokat, inkább téli álomszerű állapotban vészeled át a napokat. A horoszkópod azt tanácsolja, hogy ebben az időszakban ne vágj új projektekbe a munkahelyeden, és ne kezdj új hobbiba. Jobb lesz, ha a jól ismert dolgokhoz ragaszkodsz, csak így kerülheted el a bajt.

2015 tavaszán nagyszerű lehetőséged adódik a karriered felpörgetésére. Motivált és eltökélt leszel. Előfordulhat, hogy elfogy a türelmed, mert elsőre nehéznek tűnhet elérni a céljaid, ami nagyon frusztrálttá tesz. Ha nem adod fel, és igazi oroszlánhoz hűen küzdesz, nem fogod megbánni. Meglepő jutalomban részesülhetsz az erőfeszítéseidért. Lehet az pénz, de egy általad tisztelt ember elismerése is.

A nyár nagyon sikeres időszak.

Szűz

A 2015-ös horoszkóp szerint a Szűz éve eleinte optimistán indul, de a második fele kellemetlen fordulatot hozhat. Az előző év sem volt éppen ideális, de az élet már csak ilyen. A Szűz jegyében születettek realisták, és szeretnek másokon segíteni. A fáradozásukat elismerik.

2015 könnyen indul, valahogy sikerül mindenben nagyon jónak lenned. Fordíts nagyobb figyelmet az emberekre – mind a barátaidra, mind a családodra. Mutasd ki, hogy tiszteled őket, és hogy számíthatnak rád, ezzel nagyon boldoggá teszed őket. A karriered szintén jól alakul. Elnyered a munkaadód bizalmát. Rád bíz egy komoly feladatot, te pedig megmutathatod neki, mire vagy képes. Légy óvatos, hogy ne essen bajod a csúszós téli utakon. Ne rohanj sehová, inkább vedd ráérősre.

A tavasz békés időszakot ígér. A Szűz most igazán kihasználhatja a racionális gondolkodását. Fordítsd az időt elmélkedésre, vagy fejezz be lezáratlan projekteket. Gondolj a múltra és a jövőre is, és köss békét az ellenségeddel. Később ez még az előnyödre válhat. A Merkúr kedvező időszakot hoz azoknak, akik az ellenkező nem társaságára vágynak. Bátran kezdj „vadászni”!

2015 közepén kezdődnek a problémák. Elsőre úgy tűnhet, semmitmondó gondokról van szó, ezért halogatni kezdesz, később azonban ez visszahullik rád. Nagy erőfeszítéseket kell tenned, hogy túl legyél a gondterhelt időszakon. A Szűz jegy szülöttei nagyon szorgalmasak. Ha átvészelted a nehéz időket, ideje kikapcsolódni, kimozdulni és szórakozni.

Ősszel és télen más változások is várnak rád. Valaki megpróbálja tönkretenni a karriered. Figyelj oda mindenkire, még arra is, aki közel áll hozzád. Gyűjts elég információt és bizonyítékot, és birkózz meg egyedül azzal, aki elárult. Az időszak legfontosabb szerepét a párod kapja. A horoszkópod tanácsára értékeld a kedvesed támogatását, és ne légy önző. Az év végén már nem kell aggódnod.

Mérleg

A 2015-ös horoszkóp új információkat és változásokat hoz a Mérlegeknek.

A bolygó segítségével szó szerint megérezheted egy izgalmas ember jelenlétét, aki lehet a párod vagy egy új barátod is. Annyi biztos, hogy számtalan kalandot élhetsz át vele, és új dolgokat is kipróbálhatsz. A tavasz végére teljes lángon élvezed az életet.

Az év második fele első látásra nagyon ígéretesnek tűnik. Végre előrelépsz a karrieredben, hála az ötleteidnek és a kreativitásodnak. 2015 nyarán a horoszkóp szerint a kapcsolatban élők köteléke megerősödik és elmélyül a párjukkal. Harmonikus időszak következik. Az egyedülálló Mérlegek romantikus kalandokba és flörtökbe keverednek. Szó szerint forró nyári éjszakák következnek.

Skorpió

A 2015-ös horoszkóp szerint a Skorpiókat a Plútó vezérli, ami nagyon pozitív hatással lesz mind a karrierre, mind a kapcsolatokra.

Az év elejétől légy óvatos a munkahelyeden. Valaki megpróbálhatja ellopni tőled a projektjeidet, sőt, a gondolataid is a sajátjaként állíthatja be. Az év eleje sokat kivehet belőled a karriered terén, a párkapcsolatod viszont nagyon sikeres időszakát éli. A pároddal kiélvezheted a romantikus kapcsolat velejáróit, vagy szórakozhatsz és flörtölhetsz, ha egyedülálló vagy. Új barátokra is szert tehetsz.

Figyelj oda a családodra, és ne feledd, hogy a szeretteid a jó és rossz időkben is veled vannak. Próbálj nem veszekedni velük.

Nyilas

Az év elején nem lesz könnyű dolgod a munkahelyed. A dolgok rosszra fordulhatnak, és úgy tűnhet, a túlóráid sem vezetnek sehová. Ne add fel!

A partnereddel nem jöttök ki túl jól, és új problémák kerülhetnek felszínre. Próbáljátok nyugodtan rendezni a dolgokat, és még ha a Nyilasok híresen jó döntéshozók is, most inkább gondolj át mindent alaposan, hogy később ne bánd meg a döntésed. Ha más problémáid is vannak, tedd félre őket, ezek most nem számítanak. 2015 nyarán a Jupiter kedvez neked

 

 2015 végére az önbizalmad a hasznodra válik. Szinte megbabonázod az ellenkező nem egyik tagját. Csak úgy izzik majd közöttetek a levegő. A pároddal szinte elvarázsoljátok egymást, és számtalan gyönyörű pillanatot élhettek át.

Bak

2015-ös horoszkóp szerint a Bakok teljes mértékben előnyt kovácsolhatnak veleszületett képességeikből.

Az év sikeresen kezdődik. A horoszkóp szerint a Bakok nagyszerűen fognak teljesíteni a munkahelyükön. Izgalmas kapcsolatokra teszel szert, velük együtt pedig értékes információkra. Elnyered az elismerést, amire olyan régóta vágytál, és pénzjutalom is vár rád. Próbálj meg félretenni egy kis pénzt, és tedd magad boldoggá.

a kapcsolatok terén kicsit döcögősebbé válnak a dolgok. Kellemetlen híreket tudhatsz meg a kedvesedről. Ne hagyd, hogy a féltékenység eluralkodjon rajtad: később megbánhatod, amit a viták során mondtál. Nyáron a Bakok megnyugszanak, és inkább visszavonulnak.2015 őszén a Bakok számára a család válik a legfontosabbá. Sok időt töltesz a szeretteid körében, amivel biztosan boldoggá teszed őket.

Vízöntő

A 2015-ös horoszkóp fordulatokkal teli évet jósol az eredeti és kreatív Vízöntőnek. A 2014-es évvel ellentétben, ami inkább a kikapcsolódásról és a gondolkodásról szólt, idén egy pillanatra sem állsz meg. Az Uránusz nagyon kiszámíthatatlan lesz.

Fejest ugrasz a 2015-ös évbe. Elhalmoznak munkával, és nagyon keményen kell dolgoznod. Szerencsére az igazi barátaid átsegítenek az időszakon. Azok, akik csak a barátaidként viselkedtek, hátat fordítanak neked. Márciusra a problémák láthatóan megoldódnak, te viszont még mindig tele leszel energiával. Próbáld sportolásba fektetni őket, jobban fogod érezni magad tőle. A horoszkóp szerint érdemes a szabadidőd a családoddal tölteni.

Halak

Az előző évben a Neptunusz nagyon intellektuális hatással volt rád. Túl sokat gondolkodtál. Idén ez megváltozik.

2015 tavasza nehéz lesz a Halak számára a horoszkóp szerint. Meg kell küzdened egy fontos személy elveszítésével. A nehéz időkben kérj segítséget és támogatást a családodtól.

Az év második felében boldog idők várnak a Halakra. Nyáron visszatérsz az életbe, új energiákra találsz, ennek köszönhetően pedig az ellenkező nem is nagyon vonzódik hozzád. Szedd össze a bátorságod, és ne félj megtenni az első lépést.

 

 

 

Be the first to comment on "Szerelmi horoszkóp 2015 évre"

Leave a comment