november 2014

No Image

Erzsébet Talentum program 2015

Erzsébet Talentum program 2015 Száztizenkét fiatal vesz részt idén a zánkai Erzsébet-táborban a Talentum programnak köszönhetően, ahol segítséget kapnak tehetségük felismeréséhez és kibontakozásához – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, pénteken,…


No Image

A kormány támogatja a családokat

A kormány támogatja a családokat – de a családi pótlék nem emelkedik. A Fidesz-KDNP kormányzása alatt a a családok több segítséget kaptak, mint korábban – hangsúlyozta Rétvári Bence. Ha Európa elszakad eredeti, a kereszténységen alapuló gyökereitől,…



No Image

Rendvédelmi dolgozók béremelési programja 2015 / 2016

2015. júliustól az első lépésben átlagosan 30 százalékkal emelkedik a fegyveres és rendvédelmi hivatásos állomány illetménye, ezt követően pedig évente 5 százalékkal nőnek majd a bérek – jelentette be Ágh Péter vasárnapi sajtótájékoztatóján. Fotó: fidesz.hu…


No Image

„Utcára magyar!” Gyurcsány Ferkó szerint!

„Utcára magyar!” Gyurcsány Ferkó szerint tüntetni és kormányt váltani kell!   A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke megint hazudott, mert néhány napja még úgy tett, mintha távol tartaná magát az elmúlt időszak tüntetéseitől,…




No Image

Lewis Hamilton világbajnok 2014-ben

Lewis Hamilton F1 világbajnok 2014-ben:     Az utolsó, Abu-Dhabi nagydíjig nyitva maradt a kérdés, hogy ki nyeri 2014-ben Formula 1-es világbajnokságot? Hamilton nyert, Rosberg autója egész futam alatt betegeskedett…..tehát Lewis Hamilton világbajnok másodszorra pályafutása…



No Image

Kata adózás szabályai 2017

Kata adózás szabályai  – Kata Kalkulátor és adózás !   A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (a továbbiakban: Katv.) 2016. augusztus 1-jén hatályba lépett módosítása értelmében nem…