Sport kategória bejegyzései

F1: konténervárossal várja Hamiltonékat a Hungaroring!!!

Pár nap múlva rendezik a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, a pályán azonban már gőzerővel folynak az előkészületek: felkerültek a pilóták képmásai a garázsok fölé, a boxutca betonjára elkezdték felfújni a futam főszponzorának logóját. A Hungaroring főépülete mögött igazán nagy a mozgolódás, a felállított konténerek körül 20-30 munkás dolgozott, pakolták a bútorokat, egyengették a leterített műfüvet. A koronavírus-járvány miatt idén nem a megszokott hipermodern motorhome-jaikkal érkeznek az F1-es csapatok, a versenyzők és a csapattagok ezekben a néhány négyzetméteres fémdobozokban tartózkodnak majd a hétvége alatt.

Meglepően jól fog kinézni, ha kész lesz

– mondta az épülő konténervárosról Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a sajtó részére szervezett csütörtöki bejáráson.

Nézők nélkül sem lesz olcsóbb a Magyar Nagydíj

Összesen 100 darab konténert állítanak fel a csapatoknak, az F1 jogtulajdonosa, a Liberty Media centire meghatározta, hogyan helyezkedjenek el, milyen legyen a berendezésük. Az Osztrák Nagydíj helyszínén ugyanilyen konténerrengeteg épült fel. A fehér-piros konténerek egyhangú látványát az dobja majd fel, hogy mindegyiket felmatricázzák az adott pilóta képmásával. Nem irigyeltük meg Lewis Hamiltonékat, miután benéztünk az egyikbe. A tervek szerint hétfőre készül el a konténerváros, a pilóták szerdán érkezhetnek meg a mogyoródi pályára. Nem ezekben fognak aludni a pilóták, a hotelt viszont nem hagyhatják el.

Nézők nélkül még nehezebb lesz megrendezni a Magyar Nagydíjat

Nézők nélkül még nehezebb lesz megrendezni a Magyar Nagydíjat

Az F1 szigorú járványügyi előírásai miatt sokkal komolyabb szervezést igényel a futam.

A másik komoly változás az elmúlt évekhez képest, hogy idén nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezik meg a Magyar Nagydíjat. Ez komoly csapást jelent a pályának, mivel a járvány miatt az összes bevételi forrásukat elvesztették erre az évre. Másrészt a futam megrendezésre sem lett olcsóbb, ugyanannyiba kerül majd, mint nézőkkel; a szigorú járványügyi előírások miatt annyi kerítést kell felállítaniuk a szervezőknek, mint ha 100 ezren lennének kint a pályán. Annak ellenére, hogy Magyarországon már korlátozás nélkül lehetett futballmeccsre járni, a Magyar Nagydíjra nem engedhetnek be nézőket, mivel a verseny előtt 2-3 hónappal el kellett dönteniük, hogyan milyen formában rendezik meg a futamot, és ez a megállapodás köti őket, magyarázta Gyulay.

Európa legbiztonságosabb helye az F1-es paddock

A versenyt szigorú előírások mellett rendezik meg, a csapatok és a tévéstábok limitált létszámban lehetnek kint a helyszínen. A Hungaroringen összesen 1800-en lesznek, minden közreműködőt beleszámolva. A pálya területét különböző zónákra osztják fel, ez határozza meg többek között azt is, hogy kit hányszor tesztelnek a hétvége alatt. A pálya méretéből és elhelyezkedéséből adódóan a Hungaroringen több vörös zóna lesz, mint a Red Bull ringen, ahol emiatt könnyebb biztosítani a távolságtartási előírásokat.

A pálya személyzetének tesztelését a Semmelweis Egyetem végzi majd, a csapatok vizsgálatát pedig az FIA-val szerződésben álló cég. A pálya területére csak az léphet be, aki rendelkezik öt napnál nem régebbi negatív vírusteszttel. „Ha a helyszínen valaki mégis pozitív mintát produkálna, azt elkülönítjük, és kontaktkutatás segítségével azt is le tudjuk ellenőrizni, kivel érintkezett.”

Mindezzel együtt szerintem a pályán senki sem fog megfertőződni, mert annyira szigorúak a szabályok, hogy úgy vélem, az F1-es paddock ma Európa legbiztonságosabb helye.

Gyulay elmondta, hogy az Osztrák Nagydíj alatt 5000 koronavírus tesztet végeztek el, egyetlen pozitív esetet sem találtak.

Furcsán sikerült a kézilabda Bajnokok Ligája új trófeája – kép:

Furcsán sikerült a kézilabda Bajnokok Ligája új trófeája – kép:

Teljesen új dizájnt kapott a női és a férfi kézilabda Bajnokok Ligája a 2020-21-es szezonra, melynek keretében egy vadonatúj trófeáért küzdhetnek majd a csapatok.

Mióta 2010-ben az Európai Kézilabda-szövetség kitalálta, hogy a BL végjátékát egy új, négyes döntős formátumban rendezi meg, a hagyományos kupa helyett egy robotkarnak becézett trófeáért ment a harc.

Most a Bajnokok Ligája új formátumával együtt a robotkart felváltja egy elsőre egészen non-figuratívnak tűnő, eddig igencsak kétes megítélésű trófea.

A trófeával együtt a BL és az európai szövetség honlapjai is megújultak. Az EHF szerdán kisorsolta a 16 csapatosra szűkített mezőny csoportbeosztását is.

További hírek hamarosan.

Foci vb időpontok, menetrend 2018

Foci vb időpontok, menetrend 2018

A CSOPORTKÖR NAPI BONTÁSA 
JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK
17.00 A Oroszország–Szaúd-Arábia Moszkva (Luzsnyiki)
JÚNIUS 15., PÉNTEK
14.00 A Egyiptom–Uruguay  Jekatyerinburg
17.00 B Marokkó–Irán  Szentpétervár
20.00 B Portugália–Spanyolország  Szocsi
JÚNIUS 16., SZOMBAT
12.00 C Franciaország–Ausztrália  Kazany
15.00 D Argentína–Izland  Moszkva (Szpartak)
18.00 C Peru–Dánia  Szaranszk
21.00 D Horvátország–Nigéria  Kalinyingrád
JÚNIUS 17., VASÁRNAP
14.00 E Costa Rica–Szerbia  Szamara
17.00 F Németország–Mexikó  Moszkva (Luzsnyiki)
20.00 E Brazília–Svájc  Rosztov-na-Donu
JÚNIUS 18., HÉTFŐ
14.00 F Svédország–Dél-Korea  Nyizsnyij Novgorod
17.00 G Belgium–Panama  Szocsi
20.00 G Tunézia–Anglia  Volgográd
JÚNIUS 19., KEDD
14.00 H Kolumbia–Japán  Szaranszk
17.00 H Lengyelország–Szenegál  Moszkva (Szpartak)
20.00 A Oroszország–Egyiptom  Szentpétervár
JÚNIUS 20., SZERDA
14.00 B Portugália–Marokkó  Moszkva (Luzsnyiki)
17.00 A Uruguay–Szaúd-Arábia Rosztov-na-Donu
20.00 B Irán–Spanyolország  Kazany
JÚNIUS 21., CSÜTÖRTÖK
14.00 C Dánia–Ausztrália  Szamara
17.00 C Franciaország–Peru  Jekatyerinburg
20.00 D Argentína–Horvátország  Nyizsnyij Novgorod
JÚNIUS 22., PÉNTEK
14.00 E Brazília–Costa Rica  Szentpétervár
17.00 D Nigéria–Izland  Volgográd
20.00 E Szerbia–Svájc  Kalinyingrád
JÚNIUS 23., SZOMBAT
14.00 G Belgium–Tunézia  Moszkva (Szpartak)
17.00 F Dél-Korea–Mexikó  Rosztov-na-Donu
20.00 F Németország–Svédország  Szocsi
JÚNIUS 24., VASÁRNAP
14.00 G Anglia–Panama  Nyizsnyij Novgorod
17.00 H Japán–Szenegál  Jekatyerinburg
20.00 H Lengyelország–Kolumbia  Kazany
JÚNIUS 25., HÉTFŐ
16.00 A Uruguay–Oroszország  Szamara
16.00 A Szaúd-Arábia–Egyiptom  Volgográd
20.00 B Irán–Portugália  Szaranszk
20.00 B Spanyolország–Marokkó  Kalinyingrád
JÚNIUS 26., KEDD
16.00 C Dánia–Franciaország  Moszkva (Luzsnyiki)
16.00 C Ausztrália–Peru  Szocsi
20.00 D Nigéria–Argentína  Szentpétervár
20.00 D Izland–Horvátország  Rosztov-na-Donu
JÚNIUS 27., SZERDA
16.00 F Dél-Korea–Németország  Kazany
16.00 F Mexikó–Svédország  Jekatyerinburg
20.00 E Szerbia–Brazília  Moszkva (Szpartak)
20.00 E Svájc–Costa Rica  Nyizsnyij Novgorod
JÚNIUS 28., CSÜTÖRTÖK
16.00 H Japán–Lengyelország  Volgográd
16.00 H Szenegál–Kolumbia  Szamara
20.00 G Anglia–Belgium  Kalinyingrád
20.00 G Panama–Tunézia  Szaranszk
AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ 
NYOLCADDÖNTŐ
Június 30., 16.00
Kazany, Kazany Aréna
C1–D2 (50. mérk.) x–x
Június 30., 20.00
Szocsi, Fist Olimpiai Stadion
A1–B2 (49. mérk.) x–x
Július 1., 16.00
Moszkva, Luzsnyiki Stadion
B1–A2 (51. mérk.) x–x
Július 1., 20.00
Nyizsnyij Novgorod, Nyizsnyij Novgorod Stadion
D1–C2 (52. mérk.) x–x
Július 2., 16.00
Szamara, Kozmosz Aréna
E1–F2 (53. mérk.) x–x
Július 2., 20.00
Rosztov-na-Donu, Rosztov Aréna
G1–H2 (54. mérk.) x–x
Július 3., 16.00
Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion
F1–E2 (55. mérk.) x–x
Július 3., 20.00
Moszkva, Szpartak Stadion
H1–G2 (56. mérk.) x–x
NEGYEDDÖNTŐ
Július 6., 16.00
Nyizsnyij Novgorod, Nyizsnyij Novgorod Stadion
A1/B2–C1/D2 (57. mérk.) x–x
Július 6., 20.00
Kazany, Kazany Aréna
E1/F2–G1/H2 (58. mérk.) x–x
Július 7., 16.00
Szamara, Kozmosz Aréna
F1/E2–H1/G2 (60. mérk.) x–x
Július 7., 20.00
Szocsi, Fist Olimpiai Stadion
B1/A2–D1/C2 (59. mérk.) x–x
ELŐDÖNTŐ
Július 10., 20.00
Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion
az 57. m. győztese–az 58. m. győztese x–x
Július 11., 20.00
Moszkva, Luzsnyiki Stadion
az 59. m. győztese–a 60. m. győztese x–x
A 3. HELYÉRT
Július 14., 16.00
Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion
az elődöntő vesztesei x–x
DÖNTŐ
Július 15., 17.00
Moszkva, Luzsnyiki Stadion
az elődöntő győztesei x–x
A CSOPORTKÖR MENETRENDJE CSOPORTOK SZERINT
A-CSOPORT
Oroszország (A1)
Szaúd-Arábia (A2)
Egyiptom (A3)
Uruguay (A4)
Június 14., 17.00
Moszkva
Luzsnyiki Stadion
Oroszország (A1)Szaúd-Arábia (A2) x–x
Június 15., 14.00
Jekatyerinburg
Központi Stadion
Egyiptom (A3)Uruguay (A4) x–x
Június 19., 20.00
Szentpétervár
Kresztovszkij Stadion
Oroszország (A1)Egyiptom (A3) x–x
Június 20., 17.00
Rosztov
Rosztov Arena
Uruguay (A4)Szaúd-Arábia (A2) x–x
Június 25., 16.00
Szamara
Koszmosz Arena
Uruguay (A4)Oroszország (A1) x–x
Június 25., 16:00
Volgográd
Volgográd Arena
Szaúd-Arábia (A2)Egyiptom (A3) x–x
  
B-CSOPORT
Portugália (B1)
Spanyolország (B2)
Marokkó (B3)
Irán (B4)
Június 15., 17.00
Szentpétervár
Kresztovszkij Stadion
Marokkó (B3)Irán (B4) x–x
Június 15., 20.00
Szocsi
Fist Olimpiai Stadion
Portugália (B1)Spanyolország (B2) x–x
Június 20., 14.00
Moszkva
Luzsnyiki Stadion
Portugália (B1)Marokkó (B3) x–x
Június 20., 20.00
Kazany
Kazany Arena
Irán (B4)Spanyolország (B2) x–x
Június 25., 20.00
Szaranszk
Mordovija Arena
Irán (B4)Portugália (B1) x–x
Június 25., 20.00
Kalinyingrád
Kalinyingrád Stadion
Spanyolország (B2)Marokkó (B3) x–x
  
C-CSOPORT
Franciaország (C1)
Ausztrália (C2)
Peru (C3)
Dánia (C4)
Június 16., 12.00
Kazany
Kazany Arena
Franciaország (C1)Ausztrália (C2) x–x
Június 16., 18.00
Szaranszk
Mordovija Arena
Peru (C3)Dánia (C4) x–x
Június 21., 14.00
Szamara
Koszmosz Arena
Dánia (C4)Ausztrália (C2) x–x
Június 21., 17.00
Jekatyerinburg
Központi Stadion
Franciaország (C1)Peru (C3) x–x
Június 26., 16.00
Moszkva
Luzsnyiki Stadion
Dánia (C4)Franciaország (C1) x–x
Június 26., 16.00
Szocsi
Fist Olimpiai Stadion
Ausztrália (C2)Peru (C3) x–x
  
D-CSOPORT
Argentína (D1)
Izland (D2)
Horvátország (D3)
Nigéria (D4)
Június 16., 15.00
Moszkva
Szpartak Stadion
Argentína (D1)Izland (D2) x–x
Június 16., 21.00
Kalinyingrád
Kalinyingrád Stadion
Horvátország (D3)Nigéria (D4) x–x
Június 21., 20.00
Nyizsnyij Novgorod
Nyizsnyij Novgorod Stadion
Argentína (D1)Horvátország (D3) x–x
Június 22., 17.00
Volgográd
Volgográd Arena
Nigéria (D4)Izland (D2) x–x
Június 26., 20.00
Szentpétervár
Kresztovszkij Stadion
Nigéria (D4)Argentína (D1) x–x
Június 26., 20.00
Rosztov
Rosztov Arena
Izland (D2)Horvátország (D3) x–x
  
E-CSOPORT
Brazília (E1)
Svájc (E2)
Costa Rica (E3)
Szerbia (E4)
Június 17., 14.00
Szamara
Koszmosz Arena
Costa Rica (E3)Szerbia (E4) x–x
Június 17., 20.00
Rosztov
Rosztov Arena
Brazília (E1)Svájc (E2) x–x
Június 22., 14.00
Szentpétervár
Kresztovszkij Stadion
Brazília (E1)Costa Rica (E3) x–x
Június 22., 20.00
Kalinyingrád
Kalinyingrád Stadion
Szerbia (E4)Svájc (E2) x–x
Június 27., 20.00
Moszkva
Szpartak Stadion
Szerbia (E4)Brazília (E1) x–x
Június 27., 20.00
Nyizsnyij Novgorod
Nyizsnyij Novgorod Stadion
Svájc (E2)Costa Rica (E3) x–x
  
F-CSOPORT
Németország (F1)
Mexikó (F2)
Svédország (F3)
Dél-Korea (F4)
Június 17., 17.00
Moszkva
Luzsnyiki Stadion
Németország (F1)Mexikó (F2) x–x
Június 18., 14.00
Nyizsnyij Novgorod
Nyizsnyij Novgorod Stadion
Svédország (F3)Dél-Korea (F4) x–x
Június 23., 17.00
Rosztov
Rosztov Arena
Dél-Korea (F4)Mexikó (F2) x–x
Június 23., 20.00
Szocsi
Fist Olimpiai Stadion
Németország (F1)Svédország (F3) x–x
Június 27., 16.00
Kazany
Kazany Arena
Dél-Korea (F4)Németország (F1) x–x
Június 27., 16.00
Jekatyerinburg
Központi Stadion
Mexikó (F2)Svédország (F3) x–x
  
G-CSOPORT
Belgium (G1)
Panama (G2)
Tunézia (G3)
Anglia (G4)
Június 18., 17.00
Szocsi
Fist Olimpiai Stadion
Belgium (G1)Panama (G2) x–x
Június 18., 20.00
Volgográd
Volgográd Arena
Tunézia (G3)Anglia (G4) x–x
Június 23., 14.00
Moszkva
Szpartak Stadion
Belgium (G1)Tunézia (G3) x–x
Június 24., 14.00
Nyizsnyij Novgorod
Nyizsnyij Novgorod Stadion
Anglia (G4)Panama (G2) x–x
Június 28., 20.00
Kalinyingrád
Kalinyingrád Stadion
Anglia (G4)Belgium (G1) x–x
Június 28., 20.00
Szaranszk
Mordovija Arena
Panama (G2)Tunézia (G3) x–x
  
H-CSOPORT
Lengyelország (H1)
Szenegál (H2)
Kolumbia (H3)
Japán (H4)
Június 19., 14.00
Szaranszk
Mordovija Arena
Kolumbia (H3)Japán (H4) x–x
Június 19., 17.00
Moszkva
Szpartak Stadion
Lengyelország (H1)Szenegál (H2) x–x
Június 24., 17.00
Jekatyerinburg
Központi Stadion
Japán (H4)Szenegál (H2) x–x
Június 24., 20.00
Kazany
Kazany Arena
Lengyelország (H1)Kolumbia (H3) x–x
Június 28., 16.00
Volgográd
Volgográd Arena
Japán (H4)Lengyelország (H1) x–x
Június 28., 16.00
Szamara
Koszmosz Arena
Szenegál (H2)Kolumbia (H3) x–x

 

Forma 1 versenynaptár 2016

Forma 1 versenynaptár 2016

 

A 2016-os versenynaptár:  Március 20. - Ausztrália Április 3. - Bahrein Április 17. - Kína Május 1. - Oroszország Május 15. Spanyolország Május 29. - Monaco Június 12.- Kanada Június 19.- Európa (Baku) Július 3. - Ausztria Július 10. – Nagy-Britannia Július 24. - Magyarország Július 31. - Németország Agugusztus 28. - Belgium Szeptember 4. - Olaszország Szeptember 18. - Szingapúr Október 2. - Malajzia Október 9. - Japán Október 23. - USA Október 30. - Mexikó November 13. - Brazília November 27. - Abu Dhabi

Miután a szezonra 21 versenyt terveznek, az FIA változtatott a sportszabályzaton is, mely így lehetővé teszi, hogy bővüljön a naptár. Erre azért volt szükség, mert június 17-19. között egy új helyszínre, az azerbajdzsáni Bakuba is ellátogat a száguldó cirkusz. A futam rajtját úgy időzítik majd, hogy az ne ütközzön a legendás Le Mans-i 24 órás viadal befutójával.

Az évadnyitót Ausztráliában rendezik március 20-án, míg a szezonzáró hétvégére november 25-27. között kerül sor Abu Dhabiban.

A Magyar Nagydíj július 22-24. között lesz majd a Hungaroringen.

Zinedine Zidane a Real Madrid új edzője

Zinedine Zidane a Real Madrid új edzője

Real Madrid új edzőt kapott 2016-ban

Képtalálat a következőre: „zinedine zidane az uj edzo real madrid”

A régi Rafa Benítez a sikertelen szereplés miatt menesztik a Real Madrid vezetőség alol.

Zidane az első francia edző, aki irányíthatja a Real Madrid csapatát.

Rafa Benítez 25 tétmeccsen irányíthatta a csapatot, ezeken 17 győzelmet, 5 döntetlent és 3 vereséget tud felmutatni, győzelmi mutatója 68 százalék, ami a legalacsonyabb az elmúlt hat vezetőedzőt tekintve. 

Képtalálat a következőre: „zinedine zidane az uj edzo real madrid”

Az új edző született vezér

Azt egyelőre nem tudni, hogy Zidane megbízatása meddig szól. Spanyol szakírók szerint Florentino Pérez klubelnök nagyon okos, diplomatikus döntést hozott: Zidane kinevezésével ismét maga mögé állítja a szurkolókat, egyúttal rendezi az öltözői viszonyokat is, mert a kirúgott Benítezzel ellentétben Zidane-nak óriási a respektje a játékosok körében, ami nem csoda, hiszen minden idők egyik legjobb játékosáról beszélünk, aki egymaga képes volt egy vb- és egy Bajnokok Ligája-finálét is eldönteni, született vezér, ráadásul Zidane gyermekei is a Real Madridban fociznak.

“Fontos nap ez a számomra, sokkal izgatottabb vagyok, mint amikor játékosként érkeztem a Realhoz. A Real Madrid a világ legnagyszerűbb klubja, és ez vonatkozik a szurkolóinkra is, megérdemlik a legjobb eredményeket, és ezt kívánja a klub presztízse is” – mondta Zidane röviden a bejelentést követően.

Benítez kirúgása nem lenne csoda, az elmúlt hat Real-edző közül messze neki  van a legalacsonyabb győzelmi mutatója.

Annak, hogy Beníteznek nincs túl jó viszony a játékosokkal sem, sok jelét láthattuk a szezonban. Legutóbb például a Valencia elleni meccsen, amikor a lecserélt Karim Benzema dühöngött látványosan, és – a megszokottal ellentétben – nem is fogott kezet edzőjével.

 

Babos Tímea legyőzte a román teniszezőt

Babos Tímea  legyőzte a román teniszezőt

Babos Tímea két játszmában legyőzte a negyedik helyen kiemelt román Monica Niculescut az 500 ezer dollár összdíjazású sencseni kemény pályás női tenisztornán, és bejutott a negyeddöntőbe.

Képtalálat a következőre: „babos timea tenisz”

A világranglistán 70. Babos simán hozta az első szettet, majd a folytatásban gyorsan elvette a tenyerest is nyeső Niculescu (39.) adogatását, és végül 1ora 41perc alatt győzött.

Az előző három összecsapásukat a román játékos nyerte.

Nagyon nehéz mérkőzés volt, rengeteg hosszú labdamenettel. Ami különösen széppé teszi ezt a sikert, hogy szinte

akárhányszor jött egy nehezebb pillanat,akkor ÉN játszottam jobban.

Ez egy igazi mentális győzelem amellett, hogy nagyon jól is játszottam” – nyilatkozta honlapján a 22 éves Babos, hozzátéve, hogy Niculescu egy érdekes ellenfél, rendkívül speciális játékkal.

Volt világranglista-5. következik

Babos a következő fordulóban a hatodikként rangsorolt kanadai Eugenie Boucharddal találkozik, aki a selejtezőből érkezett amerikai Nicole Gibbset győzte le. A kanadai játékos jelenleg 49. a világranglistán, de 2014 októberében ötödik volt. Abban az évben döntőt játszott Wimbledonban, míg az Australian Openen és a Roland Garroson a legjobb négyig jutott.

Nyolcaddöntő:
Babos Tímea-Monica Niculescu (román, 4.) 6:1, 6:4
Friedsam (német)-Begu (román, 3.) 7:5, 3:2-nél Begu feladta
Bouchard (kanadai, 6.)-Gibbs (amerikai) 6:4, 6:2 
Siniakova (cseh)-Dijasz (kazah, 7.) 6:0, 6:4 
Vang (kínai)-King (amerikai) 7:6, 6:3 
Riske (amerikai)-Szu Vej (tajvani) 3:6, 7:5, 6:1

Kikapott Vlagyimir Klicskó

MEGLEPETÉS : Kikapott szombat este Düsseldorfban a tizenegy éve veretlen Vlagyimir Klicsko a nála tizenkét évvel fiatalabb Tyson Furytól. Az angol bokszoló 12 menet után, pontozással nyert.

Klicsko mindent vesztett a címmérkőzésen. Az ukrán bokszolónak át kell adnia a Boksz Világszövetség (WBA), Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) és a Boksz Világszervezet (WBO) világbajnoki öveit is.

A 209 centis angol bokszoló egyhangú pontozással – 115-112, 115-112, 116-111 – nyerte a mérkőzést a düsseldorfi Esprit Arenában. Győzelme nagy meglepetésként ért mindenkit, Klicsko pedig visszavágót akar.

„Egy álom vált valóra” – mondta Tyson Fury a bokszmeccs után. A bokszoló – aki három hónapja született gyermekét Mike Tyson, amerikai bokszolóról nevezte el – hat hónapig készült a nagy összecsapásra, és áll elébe egy visszavágónak.

A Telegraph azt írja, hogy a cigány-ír család sarjaként született Fury nem az egyetlen boksztehetség, felmenői között több puszta kezes bajnok is van.

Kimi Raikkönen marad a Ferrari csapatnál 2016-ban is

Kimi Raikkönen marad a Ferrari csapatnál 2016-ban is

Megszületett a döntés, ami sokak szerint az egész pilótapiac mozgásait befagyasztotta. A Ferrari egy rövid, de lényegre törő közleményben ismertette Sebastian Vettel jövő évi csapattársának kilétét.

z egész nyári szünetet és az azt megelőző hónapokat is átjárták a találgatások, amelyek a Ferrari 2016-os felállását taglalták. Sebastian Vettel már két győzelmet szerzett a szezonban, Kimi Raikkönen azonban eddig csupán egyetlen dobogóig jutott, és noha tavalyhoz képest javult a teljesítménye, sokak szerint ez mégsem elég indok ahhoz, hogy a Ferrari megtartsa őt. Valtteri Bottasról, Nico Holkenbergrőlé Daniel Ricciardóról szóltak a hírek, ám a Scuderia máshogy látta a helyzetet.

Dppi_00115010_645

A Belga Nagydíj előtti szerdán rövid közleményben a csapatvezetői Maurizio Arrivabene közölte, hogy bizalmat szavaztak Raikkönennek egy újabb évre, aki így második Ferrarinál töltött szakaszában is megkezdi harmadik közös évét az istállóval.

„A Scuderia Ferrari bejelenti, hogy megújította technikai és versenyzői szerződését Kimi Raikkönennel. A jövő évi versenyzői felállást továbbra is a finn pilóta és Sebastian Vettel fogják alkotni” – közölte a döntést Arrivabene.

Raikkönen a szezon féltávjánál  76 ponttal a tabella 5. helyén áll, ám többször volt balszerencsés, legutóbb a Hungaroringen például a 2. helyről kellett kiállni az ERS meghibásodása miatt. A finn jövőre 14. szezonját kezdi a Formula-1-ben, és továbbra is ő marad a mezőny legidősebb versenyzője. Maradása azt jelenti, hogy valószínűleg Valtteri Bottas egy újabb évet a Williamsnél tölt majd.

2016-os labdarúgó Európa bajnokság – 2016-os eb menetrend és csapatok

2016-os labdarúgó Európa bajnokság – 2016-os eb menetrend és csapatok

 

A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság a 15. Európa-bajnokság lesz, melyet 2016 nyarán rendeznek, a rendező Franciaország lesz. A rendező országot az Európai Labdarúgó-szövetség Genfben hirdette ki 2010. május 28-án 13 órakor. Ez lesz az első Eb, amelyen 24 csapat vesz részt.

Nizzában kisorsolták a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőcsoportjait. Magyarország a 2. kalapból várta leendő riválisait, a mieink az F-csoportba, Görögország, Románia, Finnország, Észak-Írország és Feröer mellé kerültek be!

A sorsolás. Franciaország az I-csoportba nyert besorolást, de versenyen kívül indul (Grafika: Nemzeti Sport)

Az Európa-bajnoki selejtezőkön a kezdési időpont közép-európai idő szerint 20.45 (hétköznapokon), 18 óra vagy 20.45 (hétvégeken). A mérkőzésekre huszonhármas keret nevezhető, a keretből három játékos kötelezően kapus. A listát a mérkőzések előtti nap délig le kell adni.

MI RANGSOROL A SELEJTEZŐKÖN HOLTVERSENY ESETÉN? Pontegyenlőség esetén az UEFA szabályai szerint (ezek eltérnek a FIFA-étól) először az egymás elleni eredmény rangsorol, majd jön a gólkülönbség, a több szerzett gól, az idegenben szerzett több gól, a fair play lista, majd az UEFA-koefficiens. A csoportharmadikok összevetéséhez a csoporthatodikok elleni eredményt kiveszik.

MILYEN LESZ A 24 CSAPATOS EB LEBONYOLÍTÁSA? Az Európa-bajnokság 24 csapatát hat négyes csoportba sorsolják. A hat csoportgyőztes, a hat csoportmásodik és a négy legjobb csoportharmadik jut a nyolcaddöntőbe, ez megfelel a világbajnokságok 1986 és 1994 közti lebonyolításának.

A nyolcaddöntőtől végig egyenes kiesésben zajlik a mérkőzéssorozat, és az Európa-bajnokságok hagyományainak megfelelően most sem lesz bronzmérkőzés.

MIKOR LESZ AZ EB? 2016. június 10. és július 10. között. Az Európa-bajnokság kezdete előtt tíz nappal kell megnevezni a tornára utazó végleges, huszonhármas kereteket.

Floyd Meayweather Jr. pontozással győzte le Manny Pacquiaót

Floyd Meayweather Jr. pontozással győzte le Manny Pacquiaót

Magyar idő szerint vaásrnap 5 óra 30 perckor vonultak be a versenyzők a Las Vegas-i MGM Grand Garden Aréna ringjébe óriási felhajtás közepette. 

Az évszázad összecsapását a helyszínen tekintette meg számtalan világsztár, köztük Denzel Washington, Clint Eastwood, Andre Agassi, Michael Jordan vagy említhetnénk Stinget és Robert de Nirót.

Fotó: Europress fotóügynökség

Az évek óta várva várt mérkőzést egyértelműen Mayweather kezdte jobban, az amerikai akarata érvényesült az első menetekben. A negyedik felvonásban feltámadt Pacquiao, egyik ütése ült is riválisa állán, de nem tudta tartani ezt a tempót és az első félidőt egyértelműen az eddig veretlen Money vitte el.

A folytatásban a fülöp-szigeteki továbbra sem tudott áttörést elérni, ellenfele remekül állta a sarat és kontraütésevel kordában tartotta a találkozót.

A meccs utolsó harmadában a kicsit fásultan játszó filippínó bár becsülettel próbálkozott, köze nem volt a találkozóhoz, Mayweather pedig egyoldalú pontozással megnyerte a rangadót leiskolázva Pacmant.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A váltósúlyú összecsapás tétje három világbajnoki öv volt, amelyek közül kettőt – a WBC-ét (Boksz Világtanács) és a WBA-ét (Boksz Világszövetség) – Mayweather, egyet pedig – a WBO-ét (Boksz Világszervezet) – Pacquiao birtokolt.

Az amerikai Floyd Mayweather mostanáig veretlen volt, eddigi profi pályafutása során 47 győzelmet aratott, ebből 28-at kiütéssel, és egyszer sem kapott ki. A Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao 57 győzelmet aratott, 2 meccse döntetlennel, 5 vereséggel végződött.

Boksszakértők Floyd Mayweathert győzelmét valószínűsítették, és a fogadóirodákban is ő volt a favorit. A 36 éves Pacquiao szerintünk az évek során többet veszített legendás gyorsaságából, mint a nála két évvel idősebb amerikai, ráadásul öt meccset is veszített – kétszer ki is ütötték -, miközben ellenfele veretlen maradt. Érveik között szerepelt az is, hogy Pacquiao elég régóta, 2009 óta nem nyert mérkőzést idő előtt.

A mérkőzés az amerikai szupersztárnak minimum 120 millió, míg a Fülöp-szigeteki bokszolónak legalább 80 millió dollárt garantált. Amerikai szaklapok szerint az amerikai öklöző összességében 150-180 millió dollárt vihet haza, míg Fülöp-szigeteki ellenfele akár 100-120 millió dollárral gazdagodhat. Ez volt minden idők legjobban fizetett meccse. Az előző pénzrekordot is Mayweather tartotta: 2013-ban 41,5 millió dollárt keresett a mexikói Saúl Álvarez elleni meccsel.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A Las Vegas-i MGM Grandben rendezett mérkőzésre a jegyek pillanatok alatt elfogytak, annak ellenére, hogy a legolcsóbb belépő is 1500 dollárba (408 000 forint) került. A bevétel csak a jegyekből 74 millió dollár, a televíziós előfizetésekből pedig még ennél is lényegesen nagyobb, “rekordgyanús” jövedelem érkezhet.

Az Egyesült Államokban a Showtime és az HBO csatornákon lehetett nézni a meccset 99,95 dollár befizetése ellenében.

Szakemberek előzetesen azzal számoltak, hogy akár 3 milliónál is több előfizetője lesz a találkozónak, ami pay-per-view-s rekord lenne nézőszámban és bevételben is. Az eddigi csúcsot előfizetések számában Mayweather Oscar de la Hoya elleni 2007-es összecsapása tartja 2,48 millióval, a bevételit pedig Mayweather Canelo Alvarez elleni csatája 150 millió dollárral.

A felvezető mérkőzések közül említésre méltó volt az ukrán Vaszil Lomacsenko meccse a viszonylag ismeretlen Puerto Rico-i Gamalier Rodriguez ellen. A roppant tehetségesnek tartott, amatőr világbajnoki és két olimpiai aranyéremmel büszkélkedő ukrán öklöző – akit a profi ökölvívás felmenő csillagaként emlegetnek – simán verte ellenfelét, a bíró a kilencedik menetben vetett véget a mérkőzésnek.