CSALÁDOK, EGYEDÜLÁLLÓK FIGYELEM! BÉRLAKÁSOK HAVI 8-10 EZRES BÉRLETI DÍJÉRT! JÓVAL OLCSÓBB, MINT EGY ALBÉRLET!

CSALÁDOK, EGYEDÜLÁLLÓK FIGYELEM! BÉRLAKÁSOK HAVI 8-10 EZRES BÉRLETI DÍJÉRT! JÓVAL OLCSÓBB, MINT EGY ALBÉRLET!

Összesen 27 milliárd forintot, a tavalyinál 1,5 milliárd forinttal többet költ idén ingatlanvásárlásra a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. – írja a Világgazdaság csütörtöki számában.

A NET Zrt. közölte a lappal, hogy a tavaly rendelkezésre álló 25,5 milliárd forintból több mint 6300 ingatlant vásárolt meg bedőlt hitelesektől, teljesítve ezzel a kitűzött éves célt. A zrt. átlagosan 3,8 millió forintot költött egy ingatlanra 2016-ban, szemben az egy évvel korábbi 3,6 millió forinttal.

A társaság tájékoztatott arról is, hogy 2012. január 1-ei alapítása óta 107,5 milliárd forintból 27 800 lakást és házat vásárolt a felajánlott 39 ezerből – a megvásárolt lakásokon 246,5 milliárd forint kifizetetlen jelzáloghitel volt, amit a bérlővé lett hiteladósoknak nem kell kifizetniük.

A lap közölte, a NET-programba bekerült családok havonta átlag 10 600 forint bérleti díjat fizetnek.

Magyarország kormányának célja, hogy az Otthonvédelmi Akciótervvel gondoskodjon a bajba jutott, hitelüket fizetni nem tudó rászorulókról.

Az Otthonvédelmi Akcióterv keretein belül létrehozott Nemzeti Eszközkezelő feladata egy olyan program működtetése, amely a jelzáloghitel-törlesztés miatt súlyosan eladósodott, a gazdasági válság miatt kiszolgáltatott helyzetbe került családok lakhatását hosszú távon biztosítani képes. Az Eszközkezelő a hiteladósok ingatlanát az állam javára megvásárolja, egyben biztosítja a bérlés lehetőségét. A társaság küldetése a fentiekkel összhangban az otthonok és a családok védelme, a gazdasági válság hatásainak tompítása.

A Nemzeti Eszközkezelő programja azoknak a hiteladósoknak nyújt segítséget, akik teljesítik a törvényi feltételeket. A NET programhoz csatlakozást mind a deviza, mind a forint alapú jelzálogkölcsön-szerződéssel rendelkező hiteladósok kezdeményezhetik, függetlenül attól, hogy a kölcsön lakásvásárlásra irányul vagy éppen szabad felhasználású. A díjmentes ügyintézés helyszíne minden esetben a hitelező bankfiókja. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. az ingatlant csak abban az esetben vásárolja meg, ha a hitelező az adásvételhez hozzájárult.

A NET program a kormány Otthonvédelmi Akciótervével összhangban a leginkább rászoruló hiteladósokon kíván segíteni. A program a három szereplő – hiteladós, hitelező és a Magyar Állam – közös áldozatvállalásán alapul.

Ekkor indul a hűtőgép és mosógépcsere program!

Ekkor indul a hűtőgép és mosógépcsere program!Otthon Meleg Program 2017!

Újabb kiírás jelenik meg az Otthon melege programban, augusztus 7-től ismét lehet pályázni mosógép vagy hűtőszekrény cseréjére – jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára a Construma öko city kiállítás megnyitóján szerdán.

Az alprogram keretösszege 600 millió forint, amit a lakosság arányában osztanak el a régiók között. Az államtitkár szerint a keret bővíthető.

A kiírásra régiónként eltérő időpontban lehet majd jelentkezni. A pályázati feltételek várhatóan napokon belül megjelennek a fejlesztési tárca honlapján – közölte.

Szabó Zsolt felidézte: június 6-tól lehet jelentkezni a kazánok, kémények felújítására kiírt alprogramra, amelynek keretösszege 3,5 milliárd forint. Az eredeti tervekkel ellentétben különválasztották a konvektorok cseréjét, ennek pályázati feltételeit várhatóan május elején teszik közzé, a mintegy 1,5 milliárd forintos keretösszegre július közepétől lehet majd beadni a jelentkezéseket – mondta el az államtitkár.

Hangsúlyozta: a 2014-ben elindított program eddig több mint 120 ezer háztartás energetikai korszerűsítését tette lehetővé mintegy 23 milliárd forint támogatással, eddig hét kiírást zártak le sikeresen. Már kétszer volt hűtőgépcsere-program, több mint 60 ezer család kapott támogatást, és egyszer volt lehetőség mosógépek cseréjére, abban az alprogramban 25 ezer családot támogattak.

A mosó- vagy hűtőgépek cseréjére megjelenő új pályázaton a vételár felét, de a háztartási nagygép energiaosztályától függően maximum 25, 40 vagy 45 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást lehet elnyerni.

Az államtitkár az energiatakarékosság és a fenntarthatóság fontosságát hangsúlyozva emlékeztetett: 2018. december 31. után csak olyan középület, illetve 2020. december 31. után csak olyan családi ház és épület kaphat használatba vételi engedélyt, amely közel nullás energiaigényű.

A kormány kiemelten támogatja a középületek energiahatékonyságának növelését, ezért 760 milliárd forint értékű energia-racionalizálási programot írtak, illetve írnak ki – jelezte. Hozzátette, el kell érni, hogy valamennyi középületben, illetve a közlekedésben minél nagyobb mértékben megújuló energiát tudjanak használni.

A lakossági pályázatok közül az államtitkár kiemelte a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) lehetőségeit is, amely visszatérítendő támogatást nyújt épületek felújításához. MTI

HA EZEKET A TÜNETEKET ÉSZLELI AZONNAL MENJEN ORVOSHOZ, MERT MARADANDÓ KÁROSODÁST OKOZHAT HA VÁR!

FIGYELMEZTET A HÍRADÓ  >>> HA EZEKET A TÜNETEKET ÉSZLELI AZONNAL MENJEN ORVOSHOZ, MERT MARADANDÓ KÁROSODÁST OKOZHAT HA VÁR!

A kullancs az agyára mehet >>>

Azzal sokan tisztában vannak, hogy a tavasztól őszig aktív vérszívók csípését jobb elkerülni, de azt már kevesebben tudják, hogy a kullancs által terjesztett fertőzések eredménye súlyos, életre szóló fizikai és szellemi károsodás is lehet.

A hirtelen beköszöntött tavaszi enyhe idő nemcsak nekünk jó hír, hanem a kullancsoknak is, melyek az utóbbi időben Európa egyre nagyobb részét hódítják meg. Ez azért okoz gondot, mert a kullancsok számos, emberre veszélyes kórokozót terjesztenek. A vérszívó paraziták által terjesztett két legismertebb és legveszélyesebb betegség a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancs-encephalitis), illetve a Lyme-kór.

Magyarországon 2015-ben 100 fertőzéses eredetű agyvelőgyulladásos esetet jelentettek, melyből 24 eset bizonyult kullancs által okozott vírusos agyvelőgyulladásnak. A Lyme-fertőzésből, amely ellen nincsen védőoltás, tavaly 1392 esetet jelentettek országosan.

Kullancs-encephalitis fertőzésből éves szinten mintegy 10-12 ezer esetet regisztrálnak világszerte, de a valós esetszám ennél jóval magasabb lehet.

„Sok fertőzésre soha nem derül fény – mondta el dr. Farkas Viktor gyermekneurológus, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika Gyermekneurológiai és EEG Részlegének osztályvezető főorvosa csütörtökön a Füvészkertben megtartott sajtótájékoztatón. Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy csak minden harmadik fertőzés jár kifejezett klinikai tünetekkel, az érintettek mintegy 30%-a nem veszi észre a kullancscsípést és így nem fordul orvoshoz.”

Miközben Ausztriában, ahol kiemelkedően magas, 80% feletti az átoltottság, drámaian csökkent a kullancsencephalitis-esetek száma, Európa legtöbb országában erőteljesen növekszik a betegség előfordulása. Magyarországon érdemben ugyan nem változott az elmúlt években a jelentett esetek száma, de például Észtországban az ezredfordulóra az incidencia az 1950-1975 közötti időszak csaknem százszorosára emelkedett, Lengyelországban a növekedés tízszeres, Csehországban ötszörös volt, Németországban a 2000-es évek első évtizede alatt pedig megduplázódott az esetszám, Svájcban a növekedés ugyanebben az időszakban közel háromszoros volt. Kontinensünkön (Oroszországot nem számítva) évente 3000 kórházi felvétel történt igazolt kullancs-encephalitis miatt.

A súlyos esetek életre szólnak

„A betegség az esetek mintegy 70%-ban kétfázisú lefolyású. Az első fázis lázzal, izomfájdalmakkal, levertséggel jár és pár nap alatt elmúlik. Néhány tünetmentes nap után kezdődhet a második fázis. Magas láz, igen kifejezett fejfájás, aluszékonyság, szédülés és hányás nyomán fokozatosan alakulhatnak ki az idegrendszeri tünetek” – ismertette a betegség jellegzetes tüneteit a gyermekneurológus.

A betegség általában 2 hét alatt lezajlik, kb. 50%-ban szövődmény nélkül gyógyul, azonban egyáltalán nem ritkán maradványtünetekkel is számolni kell. A nem súlyos esetekben is tartós, visszatérő fejfájás, memóriazavar, görcshajlamra utaló EEG-eltérések maradhatnak vissza. A kórházból távozott betegek harmada-fele kénytelen pl. iskolát váltani, korábbi munkahelyét feladni, akár fizikai, akár szellemi teljesítőképességének csökkenése miatt.

A klinikai vizsgálatok azt is megerősítették, hogy az encephalitis előfordulása gyakoribb az idősebb korosztályban. Ebben a korcsoportban a betegség lefolyása is súlyosabbá vált. Az eltolódás a fiatalabb korosztály nagyobb arányú átoltottságával és az idősebbek fokozódó szabadidős aktivitásával magyarázható.

Dr. Farkas Viktor hozzátette: „A kullancs okozta agyvelőgyulladás öntörvényű és ijesztő betegség, gyógyítására jelenleg nincsen célzott oki (antiviralis) terápiánk, az esetleges agykárosodás mértékét gyógyszeresen lényegileg nem tudjuk befolyásolni. Hozzánk, azaz kórházba azok jutnak el, akik már nagyon betegek. Magyarországon az elvégzett vírusdiagnosztikai tesztek száma elmarad a kívánatos mértéktől, a vírus az esetek többségében már el is pusztult, mire a diagnózist egyáltalán vírusdiagnosztikai vizsgálatokkal kimondjuk. A diagnózishoz gerincvelői folyadékból vett minta elemzésére is szükség van, mivel a központi idegrendszer gyulladása esetén elsődlegesen az agyvízben (likvor) zajlanak le a jellegzetes változások. Jelenleg nincs világos magyarázat arra sem, hogy kinél válik súlyossá a betegség, vélhetően a genetika és az immunrendszer egyéni sajátosságaiban rejlik a válasz.”

A WHO 2011-ben kiadott átfogó jelentése szerint a kullancs által okozott vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladásos megbetegedések gyakoribbá válása mögött egyrészt a klímaváltozás, másrészt a kültéri szabadidős tevékenységek népszerűsége áll.

A betegség egyre magasabb hegyekben és egyre északabbra is megjelenik. Míg korábban kb. csak a tengerszinttől számított 800 méter magasságig fordult elő, 2008-ban már jelentettek pasztörizálatlan tejtermékkel kapcsolatba hozható járványt 1500 m magasan fekvő területen is. Európában új gócok jelentek meg, és a régebbi területek kiterjedése is növekedést mutat.

A globális éghajlatváltozás mellett sokan az emberi tevékenységet tartják a legfontosabb tényezőnek a betegség terjedésében. Egyesek „hétvégi betegségként” is emlegetik a jelenséget. Többnapos ünnepek után, ha megfelelő kirándulóidő volt, sokkal többen fordulnak orvoshoz kullancscsípés miatt. Ha viszont sok az aktív kullancs, de a rossz időjárás miatt kevesebben mennek a szabadba, akkor nyilvánvalóan kevesebb fertőzés fordul elő. A legveszélyesebb időszakot az esős napokat követő napsütéses időszakok jelentik, ugyanis a hőmérséklet mellett a páratartalom is fontos a kullancsok aktivitása szempontjából.

„Az elszaporodó kullancsok nemcsak az erdőben, hanem a városi parkokban, játszótereken, hobbikertekben, sportpályákon is megtalálhatják az embert. A dús aljnövényzetet kedvelő parazita akár egy erdei túrázás, piknikezés, kutyasétáltatás alatt is utat talál hozzánk. Megjelenésükre különösen számítani kell minden olyan helyen, ahol házi- vagy vadállatok élnek és aktívan mozognak” –tájékoztatott Papp László, a Füvészkert botanikusa.

A botanikus kiemelte: „Nem lehet elég sokszor megcáfolni a kullanccsal kapcsolatos tévhiteket. A kullancs nem ugrik, ritkán veti ránk magát a fáról, inkább az aljnövényzetből mászik emberre, állatra. Eltávolítása csipesszel, kíméletes de határozott húzó mozdulattal célszerű, nem szabad csavargatni, nyomkodni, bármilyen krémet, olajat rákenni.”

Hazánkban a magas rizikójú területek a nyugati, délnyugati megyék közül főleg Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Vas és Veszprém megye, északon elsősorban Nógrád és Borsod megye, illetve az Északi-középhegység.

A kullancsencephalitis-vírus a nyers kecske- és tehéntejben is fertőzőképes maradhat, ezért ezeket csak megfelelő pasztörizálás, forralás után ajánlott fogyasztani. A fertőzött kullancs a vírust az utódainak is átadja, illetve élete végéig hordozza.

Megelőzés védőoltással

A kullancs-encephalitis megelőzésének fontosságát a hazai és nemzetközi egészségügyi szervezetek is szorgalmazzák, a védőoltás több éve az Országos Epidemiológiai Központ által ajánlott oltási körben van. Magyarországon jelenleg kétféle oltóanyagot forgalmaznak, mindkettőnek van gyermek és serdülő-felnőtt változata is.

Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke felhívta a figyelmet: „Az alapimmunizálás három adag oltással történik, az első oltást követő 1-3 hónap múlva kell felvenni a másodikat, majd oltóanyagtól függően újabb 5-12 hónap, illetve 9-12 hónap elteltével a harmadik részoltást. A megfelelő védelem érdekében a teljes alapimmunizálási sort be kell adni, önmagában egy oltás nem elegendő.”

A gyermekorvos hozzátette: „Az ismétlő oltások beadásáról sem szabad elfeledkezni, hiszen ezek teszik lehetővé a hosszú távú, magas fokú védelmet. Azoknál a gyerekeknél, akik tavaly kapták meg az első két adagot, ellenőrzöm, hogy idén az oltási sor harmadik adagját is beadjuk, illetve, ha már esedékes, mert eltelt a 3 év, megkapják az ismétlő oltást.”

A védekezésre már a tél legvégén érdemes gondolni, hiszen a védettségnek még a kullancsok tavaszi aktivitási időszaka, azaz április előtt ki kell alakulnia. Ezért az oltási sort minél korábban kell elkezdeni, így a kullancsok aktivizálódása előtt magasfokú védettséget alakíthatunk ki.

Reklámadó 2018 : Jövőre nem 9 százalék lesz a reklámadó

Reklámadó 2018 : Jövőre nem 9 százalék lesz a reklámadó >>>

Jövőre nem 9 százalék lesz a reklámadó – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta, azért kérték a parlamentet, hogy vegyék le a napirendről a már benyújtott törvényjavaslatot, mert a Fidesz szerint még dolgozni kell az előterjesztésen, meg kell vizsgálni, valóban megfelel-e az Európai Bizottság állásfoglalásának.
Ha április 26-ig újra a Ház elé kerül az indítvány, akkor azt június közepéig elfogadhatják, de az biztos, hogy még ebben a ciklusban rendezik a kérdést – közölte.
Arra a kérdésre azonban már most nemmel válaszolt a frakcióvezető, hogy 2018-ban 9 százalék lesz-e az adó mértéke.
“Szeretnénk a reklámadót csökkenteni” – mondta Kósa Lajos.
A Magyar Reklámszövetség hadüzenetnek értékelte a média ellen a tervezetet, többen a kritikus és a piacról élő média ellehetetlenítésének szándékát látták benne. MTI

Önkormányzati lakás, szociális bérlakás igénylés >>> Változtak a feltételek!

Önkormányzati lakás, szociális bérlakás igénylés >>> Változtak a feltételek!

A jelenleg rendelet sok esetben visszaélésekre ad lehetőséget, sőt olyan komoly rendőrségi ügyek is indultak, amelyek mindenképpen szükségességé teszik az önkormányzati lakások, szociális lakások bérbeadására vonatkozó rendeletek módosítását!

Jelenleg 3 típusú szociális lakás létezik : szociális, költségalapú vagy pedig piaci elven meghatározott bérleti díjjal rendelkező.

A Budavári önkormányzat a következőképpen írja át a szociális lakások, önkormányzati lakások bérlésére vonatkozó szabályokat :

A jelenlegi módosítások alapján a következőképpen alakulnak majd a bérleti díjak
>>> 254 forint /négyzetméter ha összkomfortos lakásról beszélünk
>>> ennél még 20%-al magasabb összeget is elkérhetnek , ha olyan lakásról beszélünk, mi 15 éven belül teljesen fel lett újítva vagy olyan kiemelt lakóövezetben található, mint Naphely, Várhegy, Gellérthegy, Duna-part.
>>>> 10 százalékkal a fenti összeg felett kell fizetni, ha az épület 10 éven belül részleges felújításon esett át.

Ez azt jelenti, hogy egy 50 négyzetméteres nem földszinti lakás havi bérleti díja a Várhegyen 15 ezer forint szociális alapon. Egy költségelvű, összkomfortos lakás esetén 425 forint/ négyzetméter árral számolhatunk.

Fontos tudni, hogy a piaci alapon meghatározott díj nem ugyanaz, mint az egyébként a piacon érvényesülő bérleti díj! Piaci alapú bérbeadásánál, a bérleti díjnak minimum háromszorosa kell, hogy legyen a költségelvű díjnak, azaz számszerűsítve a dolgot minimálisan 1275 forintnak kell lennie négyzetméterenként egy összkomfortos lakásnál, kiemelt övezet vagy 15 éves belüli felújítás esetén.

AJÁNDÉK ERZSÉBET UTALVÁNY HÚSVÉTRA A NYUGDÍJASOKNAK >> EZT TUDNIA KELL HA JÖN A KÉZBESÍTŐ!

AJÁNDÉK ERZSÉBET UTALVÁNY HÚSVÉTRA A NYUGDÍJASOKNAK >> EZT TUDNIA KELL HA JÖN A KÉZBESÍTŐ!

Több internetes portálon olvashattuk már a hírt, hogy Húsvétra ismét Erzsébet utalvánnyal kedveskedik a kormány a magyar nyugdíjasoknak, illetve egészen pontosan csak a hölgy nyugdíjasok kapnak most Erzsébet utalványt, amit szinte bármelyik nagyobb üzletben elkölthetnek, hiszen az Erzsébet utalványoknak rengeteg elfogadóhelyük van az országban.

A hír szerint a pontos összeg még nem ismeretes, 5 és 15 ezer forint közötti húsvéti Erzsébet utalványról van szó. Sokan már előre örülnek az ajándéknak, ami nem is meglepő hiszen tavaly karácsonykor a kormány meglepte a magyar nyugdíjasokat fejenként egy egy 10 ezer forint értékű Erzsébet utalvánnyal.Akkor a férfiak és a nők egyaránt kaptak, sőt mindenki megkapta, aki bármilyen nyugdíjszerű ellátásban részesül így több, mint 2 millió ember örülhetett a karácsonyi ajándéknak.Nos sajnos el kell keserítsük a nyugdíjasokat, a húsvéti Erzsébet utalványról szóló hírek nem valódiak, valaki csak ezzel szórakozik, hogy hitegeti a magyar nyugdíjasokat!

A hír nem igaz, átverés, senki ne dőljön be! Nem osztanak utalványt sajnos!

A Pénzcentrum konkrétan utánajárt a hírnek, tájékoztatást kértek a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, ahol elmondták, hogy nem lesz húsvéti Erzsébet utalvány, most nem készülnek semmi ilyesmivel! Viszont elárulták, hogy milyen plusz pénzre számíthatnak idén a nyugdíjasok!

TEHÁT NEM LESZ IDÉN HÚSVÉTKOR AJÁNDÉK ERZSÉBET UTALVÁNY, de sajnos ez a hír nem mindenkihez fog eljutni, a rossz emberek pedig ismét egy remek alkalmat találnak arra, hogy pénzt szedjenek ki, idős, nyugdíjas, jóhiszemű emberekből! Ha bárki megjelenik Önnél, hogy ajándék Erzsébet utalványt hozott, még véletlenül se engedje be, ne beszélgessen vele, zárja be az ajtót azonnal! Könnyen lehet, hogy megjelennek Önnél is néhány Erzsébet utalvánnyal és valami egészen új szöveggel próbálkoznak, majd kézbesítési díj sbt, de ne higgyen nekik! NINCS IDÉN AJÁNDÉK ERZSÉBET UTALVÁNY!

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint idén novemberben nyugdíjkiegészítést fognak kapni a magyar nyugdíjasok, hiszen az infláció jó eséllyel meghaladja a nyugdíjemelés mértékét, azaz az 1,6%-ot..jelen helyzetben 2,4 – 2.6%-os inflációval számolnak, ami 0.8%-1%-os emelést jelent pluszban minden nyugdíjasnak visszamenőleg egész januárig! Ez azt jelenti, hogy a visszamenőleges összeget novemberben egyösszegben kapják meg, ami egy átlagos nyugdíjas esetében 10-12 ezer forint lesz!

Havi plusz 70 ezer forint annak, aki nem mond fel

Friss hír >>> Havi plusz 70 ezer forint annak, aki nem mond fel!

Szokatlan ötlettel próbálja visszatartani a ferencvárosi vasúti kocsivizsgálókat a Rail Cargo Hungaria (RCH): egy évig havonta akár 70 ezer forinttal is többet vihetnek haza az ott dolgozók, ha kötelezik magukat, hogy plusz egy évig nem mennek el a cégtől.

Minden eddiginél szokatlanabb létszámmegtartói terv gerjeszt vitákat a vasútnál: egy éven keresztül havonta akár 70 ezer forinttal is többet vihet haza az RCH vasúti teherszállító cégnél dolgozó 75 ferencvárosi kocsivizsgáló, ha mindannyian aláírják, hogy plusz egy évig – vagyis, mostantól összesen kettőig – nem mennek el a cégtől – adta hírül a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). Az emelés az RCH-nak több mint 50 millió forintjába fog kerülni.

A szakszervezet csak tűzoltásnak tartja az intézkedést, jóllehet pontosan tudja, hogy már tíz hiányzó embert is képtelenség olyan gyorsan pótolni, hogy a telephelyen ne legyen kritikus üzemzavar. A maradásra ösztönző extrém ötletre éppen azért szánta el magát a munkáltató, mert hírül vette, hogy tíz dolgozó készül elmenni a cégtől egy jobban fizető vasúti társasághoz. A munkáltató közölte, a szokatlan ajánlatát a szakszervezet támogatása nélkül is tartja, hogy megelőzze a katasztrofális következményeket.

 A VSZ-nél azonban elvárják, hogy a menedzsment és a tulajdonos a konkurenciához hasonlóan versenyképes béreket biztosítson valamennyi dolgozónak. Ezt a szakszervezet meg is írta a munkáltatónak azt kérve, hogy együtt dolgozzák ki a mindenkire érvényes megoldást. Zlati Róbert szakszervezeti alelnök azért is tartja aggályosnak a ferencvárosiak megtartására tervezett pluszpénzt, mert mérhetetlenül nagy feszültséget gerjeszt vállalat szerte.Az érdekvédők örülnek, hogy a munkáltató belátta, több fizetés kell a dolgozók megtartásához, de határozottan álláspontjuk szerint nem lehet eseti tűzoltással megoldani a létszámhiány okozta általánosan súlyos problémát. Általános megoldást kell kidolgozni az elvándorlás megállítására és új emberek toborzására.

MOST ÉRKEZETT! NÉHÁNY NAP MÚLVA JÖN AZ ABLAKCSERE, SZIGETELÉS, NAPELEM PÁLYÁZAT!

INDUL AZ OTTHON MELEGE PROGRAM >>> MOST ÉRKEZETT! NÉHÁNY NAP MÚLVA JÖN AZ ABLAKCSERE, SZIGETELÉS, NAPELEM PÁLYÁZAT!

Energetikai felújításra lehet pályázni néhány nap múlva!Uniós forrásból összesen 115 milliárd forintos kamatmentes hitelt nyújt a családok otthonainak energetikai felújítására a Magyar Fejlesztési Bank magánszemélyeknek, társasházaknak, lakásszövetkezeteknek – írja a Világgazdaság hétfői számában.Magánszemélyek félmillió forinttól 10 millióig igényelhetnek kölcsönt, a társasházak, lakásszövetkezetek lakásonként félmilliótól hétmillióig, az önerő legalább 10 százalék.

A hitelből lehet költeni például hőszigetelésre, nyílászárók, radiátorok, kazánok cseréjére.A hitel az MFB Pontokon, azaz a Budapest Bank, az FHB,a B3 Takarékszövetkezet és a Magyar Takarékbank hálózatában igényelhető.Az április 24-én induló uniós programban 2022 végéig lehet pályázni, és összességében akár több tízezer lakás, lakóház energiahatékonysága javulhat – írta a Világgazdaság.

Szabó Zsolt szerint a támogatást a fűtéskorszerűsítéstől, nyílászáró cserén át a szigetelésig bármire fel lehet venni.

Lakóközösségek, lakások, társasházak, családi ház tulajdonosok, magánszemélyek kérhetik, családi házaknál 500 ezer forinttól 10 millió forintig, lakásoknál pedig 500 ezer forinttól 7 millió forintig lehet támogatást igényelni. A pályázathoz 10 százalék önrész kell – tette hozzá.

ITT A LISTA : EZEKEN A HELYEKEN IGÉNYELHETI A PÉNZ április 24-től >>>>>

MINDEN MAGYAR CSALÁDNAK SAJÁT OTTHONT AKAR BIZTOSÍTANI A KORMÁNY!

MINDEN MAGYAR CSALÁDNAK SAJÁT OTTHONT AKAR BIZTOSÍTANI A KORMÁNY!

Kismértékben nőtt a bérlakásban élők száma Magyarországon, de lakosság döntő többsége saját tulajdonú otthonában él. A kormányzat támogatja a bérleményben élőket is, de célja, hogy a családok inkább saját lakáshoz jussanak.

A magyarok 86,3 százaléka lakik saját lakásban, 13,7 százaléka pedig bérleményben – írta a Magyar Idők az Eurostat minap közzétett jelentésére hivatkozva. A 2015-ös adatokat feldolgozó elemzés szerint Magyarország, a bérlők arányának enyhe növekedése mellett is, az európai élbolyban van a saját lakásban élők arányát tekintve. Ez más kelet-közép-európai országokban is hasonlóan alakul, általában elmondható, hogy a régióban sokkal kisebb a bérlakásban élők aránya, mint az unió nyugati tagállamaiban.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint a bérelt lakásban élők aránya Budapesten és a megyeszékhelyeken meghaladja a 15 százalékot, más városokban viszont csak 9, a községekben pedig alig 4 százaléknyian vannak.

Párdi Zsófia, a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület projektvezetője azt nyilatkozta, számos lakhatást segítő lépés történt az elmúlt években, de szükség lenne átfogó bérlakásprogramra is.

Noha komplex program nincs napirenden, a Nemzetgazdasági Minisztérium a lap kérdésére azt közölte, hogy az állam a bérlakásban élést is támogatja. – A fizetésképtelenné vált hiteladósok lakhatási problémáinak kezelésére alakult Nemzeti Eszközkezelő működésével valósul meg a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb programja, amelynek keretében 35 ezer bérlakás létesül hosszú távra – közölték. A tárca az otthonteremtési programra utalva hangsúlyozta, a kormány célja az, hogy minden magyar család – lehetőleg saját – otthonhoz jusson – olvasható a Magyar Időkben.

1 34 35 36