Ilyen az új iPhone 7, – teszt, árak!

Megjött az iPhone 7 !!!

Magyar idő szerint szerda este mutatták be az iPhone 7-et, valamint az Apple legújabb operációs rendszerét. Az amerikai világcég menedzsmentje szerint szeptember végétől Magyarországon is kapható lesz az új okostelefon.
 
 

Képtalálat a következőre: „iphone 7”

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója ezúttal is a cég eddigi történetének legjobbjaként mutatta be az új okostelefont.

„Nagyon könnyű lesz az iPhone 7-hez tartozó iOS 10 operációs rendszer beállítása. Az alkalmazások is használhatják a hanggal vezérelhető Sirit, a Home Kit pedig segíti az okosotthon kategóriába tartozó eszközök, lámpakapcsolók és redőnyvezérlők irányítását” – mondta.

Víz- és porálló az Apple új mobilja.

Lesz hozzá úgynevezett jack-lightning töltő is – mondta a cég alelnöke.

Phil Schiller szerint a fülhallgató a Lightning csatlakozóra köthető. Hiszen ezt a csatlakozót eredetileg is úgy terveztük meg, hogy audiocsatlakozó legyen – fogalmazott.

Khell Bogdán, a Mobilaréna.hu főszerkesztője az iPhone 7 sztereósítását emelte ki: tehát alul-felül hangszóró lesz a telefonon.

„A nagy méretű iPhone 7 Plus a két hangszóró és a nyomásérzékeny home gomb is újdonság. Azzal a megnövelt sebességgel, amit a készülék tud, 40-50 százalékkal erősebb a hardvere ennek a készüléknek, mint az előző modellnek. Tényleg nagyon komoly grafikai szintű játékokat lehet rá ksézíteni, és lehet rajta futtatni” – mondta Khell Bogdán.

Hat részből áll az új lencse, ettől még élesebbek lesznek a képek. Az új fényszenzor miatt gyorsabb és energiatakarékosabb lesz a telefon. A most bemutatott csúcsmobillal 12 megapixeles képeket készíthetünk, négy ledvaku is lesz benne.

Egy órával többet bír az iPhone 7 Plus, mint az iPhone 6S Plus. 4G-s böngészéssel akár 15 óra is lehet az üzemidő.

A 7 Plus-os változat dupla kamerát kap. Az egyik széleslátószögű, a másik telefotós, kétszeres optikai zoommal. A dupla kamera megpróbál mélységi térképet készíteni, élesen lefotózza a tárgyat, és a hátteret elhomályosítja.

Az iPhone SMS szolgáltatásával, az iMessage-dzsel nemcsak matricákat és hangulatjeleket küldhetünk, hanem az egész kijelzőt betöltő hangulateffekteket, például tűzijátékot.

Az Apple Watch Nike+ órához sportos szíjat és digitális óralapot kapnak a felhasználók. Egyszerűen lehet elindítani a körök mérését: szólni kell a Sirinek, hogy „most akkor futunk”. A személyre szabott motivációs eszközök beépítésével az okosóra figyelmeztet minket arra is, ha kihagyunk egy edzést vagy ha az egyik ismerősünk aktívabban sportol.

A 32 gigabájtos iPhone 7 ára 649 dollár, azaz mintegy 162.250 forint lesz, az ugyanekkora 7 plus pedig 770 dollártól, tehát 192.500 forintért lesz kapható. Ugyanakkor a telefonokkal akár 256 gigabájtos tárhelyig is el lehet menni.

Eddig egymilliárd darab iPhone-t adtak el szerte a világban.

Be the first to comment on "Ilyen az új iPhone 7, – teszt, árak!"

Leave a comment