Mennyi lesz a minimálbér 2017-ben?
Szeptemberben folytatódnak a minimálbér-tárgyalások; a kormány célja, hogy a minimálbér-emelés mértéke a szociális partnerekkel való megállapodás eredményeként szülessen meg – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) testületi ülésén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
Hozzátette: a magyar gazdaság versenyképességét fenn kell tartani, ehhez pedig több területen is jelentős béremelésre van szükség a képzett munkaerő megtartása érdekében. A kormány a közszféra dolgozóival egyeztetve vállalt konkrét kötelezettségeket a béremelések mértékére. A közszférában folyamatosak a béremelések, többek között a tanároknál, a rendvédelmi szerveknél, az egészségügyben is több éves életpályamodellek valósulnak meg – emlékeztetett.
Kitért arra: az adótörvényeket azért fogadta el a parlament még az év első felében, hogy mindenkinek kellő idő álljon rendelkezésre a felkészülésre. A nemzetgazdasági miniszter a magyar munkavállalók nagy-britanniai munkavállalásával kapcsolatban ismertette, hogy a kormány számára továbbra is kiemelt kérdés a szigetországban dolgozó magyarok helyzete. A felek egyetértettek abban, hogy a bizonytalan külső gazdasági tényezők miatt szeptemberben célszerű folytatni a minimálbér-tárgyalásokat.
A konzultáción a partnerek tárgyaltak a sztrájkjogról szóló törvénymódosítás előkészítéséről, bizonyos, veszélyeztetett munkakörökben dolgozók helyzetének javításáról, illetve a kritikussá váló munkaerőhiányra a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által kidolgozott javaslatokról is – olvasható a tárca közleményében.
Be the first to comment on "Mennyi lesz a minimálbér 2017-ben?"