Új munka törvénykönyve 2018 – Mindenki évi 30 nap szabadságot kapna!

Új munka törvénykönyve 2018 – Mindenki évi 30 nap szabadságot kapna!

A Párbeszéd szerint még kiszolgáltatottabbá tenné a kormány a munkavállalókat azzal, hogy háromszorosára emelné a munkaidőkeret maximális lehetséges hosszát. Mint írtuk, vannak, akik egyenesen rabszolga-törvénynek tartják a tervezett módosítást, és a szakszervezetek is felháborodtak a multik érdekeinek ilyen mértékű kiszolgálásán.

Az ellenzéki párt nehezményezi, hogy a munkáltatók munkaszervezési mozgásterét szélesítő javaslatot ismét minden előzetes egyeztetés nélkül nyújtotta be a Fidesz. Az új szabályozás a szabadságkiadás szempontjából is hátrányt jelentene a munkavállalóknak.

Úgy vélik, a Fidesz újabb lépése újra rávilágít arra, hogy a párt vezetőit hidegen hagyja a hazai munkahelyek minősége. Közleményükben emlékeztetnek, hogy Magyarországon a valódi állások aránya mindössze 37 százalék a Gallup mérése szerint. Inkább ideiglenes állások, nem pedig valódi állások jöttek létre nagy számban az utóbbi években. Azt is kihangsúlyozták, hogy a versenyszférában még mindig nem érte el a teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma a 2008-as szintet.

Szerintük a munkahelyek mennyisége mellett azok minősége is fontos. A párt a kormány politikájával szemben fogalmazta meg a Mindenki számít programjában, hogy a munkaszervezésnél és a munkaidő beosztásánál szűkíteni kell a munkáltatók mozgásterét, mert családokat tesz tönkre az egyoldalúan munkaadópárti szabályozás.

A Párbeszéd a kiszámítható munkaidőt tartja célnak és törvényileg évente minden munkavállalónak egységesen 30 nap szabadságot biztosítana, amelynek legalább felével a munkavállaló rendelkezne.

Be the first to comment on "Új munka törvénykönyve 2018 – Mindenki évi 30 nap szabadságot kapna!"

Leave a comment