4,5 millió forintos új támogatást dobott be az állam >>> Nekik jár:

4,5 millió forintos új támogatást dobott be az állam >>> Nekik jár:

Családosok, egyedülállók figyelem! Eddig nem létező, teljesen új, akár 4,5 millió forintot jelentő támogatás családosoknak, élettársaknak, pároknak és egyedülállóknak is!

CSALÁDOK FIGYELEM! ÚJ, EDDIG NEM LÉTEZŐ 4,5 MILLIÓ FORINTOS TÁMOGATÁS JÖN >> CSALÁDOK ÉS EGYEDÜLÁLLÓK IS IGÉNYELHETIK! MUTATJUK HOL ÉRDEKLŐDHETSZ >> 48 ÓRÁN BELÜL FELVESZIK VELED A KAPCSOLATOT HA KÉRED!

Családosok, egyedülállók figyelem! Eddig nem létező, teljesen új, akár 4,5 millió forintot jelentő támogatás családosoknak, élettársaknak, pároknak és egyedülállóknak is! MUTATJUK HOL ÉRDEKLŐDHETSZ >>48 ÓRÁN BELÜL FELVESZIK VELED A KAPCSOLATOT HA KÉRED!

Már több mint egy éve fogadta el a törvényt a Parlament és el is indult idén az első Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) szervezése Magyarországon. Török Béla a Carion Csoporthoz tartozó Central NOK Szervező Zrt. vezérigazgatója, a Portfólió készített vele egy interjút, azt is elárulta, hogy az új lakások piacának legalább 5-10%-át szeretnék lefedni.

A törvény egy otthonteremtő, gazdaságélénkítő csomag részeként született meg és azok számára biztosít egy új és nem banki, hanem közösségi finanszírozású lehetőséget, akik szeretnének teljesen új építésű otthont vásárolni és ezt tervezetten szeretnék megvalósítani a lehető legalacsonyabb költséggel.
Nem hitelintézet a NOK, engedélyt kapott az MNB-től, de komoly szabályozott keretek között, és a tagok befizetéseit nem helyezi ki kockázatos hitelként idegeneknek, hanem ez egy teljesen zárt rendszer, a kiválasztást követően a jogosultak vásárlásai kerülnek megfizetésre befizetésekből. Ezért nincs szükség arra, hogy a befizetőket az Országos Betétbiztosítási Alap védje: Szintén garanciát jelent a befizető tagok számára, hogy a megelőlegezett tagi kifizetések 3%-ának megfelelő NOK tartalékalapot is képeznek.

A megcélzott lakás árának 1 ezrelékét is elkérhetik szervezés díjként havonta a tagoktól, de legfeljebb 20 ezer forintot.

A következő díjakkal kell számolniuk a tagoknak:
• amennyiben a szerződéses érték 15.000.000 Forint és a futamidő 180 hónapos, abban az esetben egyszeri 150.000 forint a regisztrációs díj
• 15.000 Ft a havi rendszerességgel fizetendő szervezési díj, vagyis a szerződéses érték 0,1%-a,
• szintén havi rendszerességgel kell fizetni a hitelfedezeti életbiztosítás díját, ez pedig a szerződéses érték 0,02%-a,, tehát havonta 3.000 forint.
• Az ingatlan megvásárlására fordítható összeg összesen 15.000.000 Ft + 4.500.000 Ft állami támogatás.
Emellett még az ingatlanvásárlás után az ingatlanra kötendő biztosítás díját is havi rendszerességgel fizetni kell, ennek az összege függ a megvásárolt ingatlantól.

A rendszernek az a jellegzetessége, hogy a másik rovására senki sem kerülhet előnybe és szintén közösség számláját gyarapítják a licit nyertesek befizetései is, ez pedig jócskán felgyorsítja a közösség tagjainak lakáshoz jutását.
Nagy előny, hogy a közösség tagjai az ingatlanpiacról ott és olyan új építésű lakást vásárolhatnak, amilyet csak szeretnének.

A legfontosabb tanács azok számára, akik be szeretnének lépni, első lépésként fel kell mérniük reálisan az anyagi helyzetét, és csak akkor érdemes szerződni, ha biztos abban, hogy nem fog gondot okozni a rendszeres részletfizetés vállalása a saját anyagi lehetőségeihez képest. Természetesen az a célja minden otthonteremtési közösségnek, hogy a rendszeresen fizető tagok meg tudják vásárolni az új építésű ingatlan. Azoknak a tagoknak a befizetéseit is kezeli, akik időközben abbahagyják a megtakarítások befizetését. Ebben az esetben természetesen a közösség először a rendben fizető tagok új ingatlanainak megvásárlását segíti, majd végül elszámol azokkal a tagokkal is, a közösség megszűnési eljárása keretében, akik abbahagyták a megtakarítások befizetését. Nagy előnyt jelenthet, hogy a szerződés átruházására is van lehetőség, természetesen az új tagnak is meg kell felelnie a törvényi előírásoknak.

Az ország egész területén a NOK rendelkezésére állnak több éves múltra visszatekintő, jó hírnévvel, sok éves tapasztalattal rendelkező és megbízható közvetítő cégek , akik kifejezetten olyan munkatársakkal oldják meg a termék értékesítését, akik rendkívül alaposan felkészültek, részt vesznek szakmai oktatáson, amely a NOK termék ismeretével kapcsolatos és sikeres vizsgát tesznek. Interneten is elérhetők a cég honlapján: www.cnok.hu , az érdeklődőkkel 48 órán belül felveszik a NOK munkatársai a kapcsolatot. Ha valaki személyesen szeretne tájékozódni vagy szerződést kötni, akkor azt megteheti a központi ügyfélszolgálati irodában Budapesten, a Váci út 17. alatt.

Be the first to comment on "4,5 millió forintos új támogatást dobott be az állam >>> Nekik jár:"

Leave a comment