Ez lesz a kedvenced karácsonykor: csak keverj el mindent egy tálban, majd tedd a sütőbe! Isteni finom süti lett belőle fillérekből!

Már évek óta készítem, hol mazsolával, hol nélküle. Volt, hogy konzerv barackot vágtam a tésztába, akkor is isten finom lett.

Hozzávalók:

  • 50 dkg túró
  • 450 g tejföl
  • 10 dkg szoba hőmérsékletű vaj
  • 8 tojás
  • 7 evőkanál liszt
  • 7 evőkanál cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • a tepsi kenéséhez:
  • vaj




a tálaláshoz:

  • baracklekvár
  • porcukor

Elkészítés:

A sütőt 180 fokra melegítjük. A hozzávalókat a felsorolás sorrendjében a keverő tálba téve kikeverjük. Az így kapott masszát a kivajazott (lisztezni nem kell!), magas falú tepsibe öntjük. A tepsit néhányszor a konyhapulthoz ütögetjük, hogy egyenletesen elterüljön a tészta, illetve, hogy a felesleges levegő távozzon belőle.



Az előmelegített sütőbe tesszük és annak erősségétől függően kb. 25-30 perc alatt készre sütjük. (Tűpróba!)

Sülés közben jelentősen megemelkedik, majd amikor a sütőből kivesszük, összeesik. Forrón ízlés szerint felszeleteljük, de kihűtve is isteni.