Nyugdíjprémium 2017/2018: hamarosan jön a pénz!

Nyugdíjprémium 2017/2018 : hamarosan jön a pénz!

NOVEMBER HELYETT MÁR MOST KIFIZETHETIK AZ EGYÖSSZEGŰ PÉNZT A NYUGDÍJASOKNAK!

Az egyik párt azt kéri a kormánytól, hogy november helyett már most fizesse ki a nyugdíjprémiumot.

Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján szóvá tette, hogy míg Magyarországon 2008-ban a GDP 11 százalékát fordították nyugdíjakra, addig 2016-ban 9 százalék volt az arány. Ehhez képest az uniós átlag 13 százalék – tette hozzá.

Mint mondta, ma egy 70-100 ezer forintban részesülő nyugdíjas egy betegség vagy műtét után egyik napról a másikra “elkezd lecsúszni a lejtőn”, a párt határozott szándéka, hogy ezen változtasson.A politikus mielőbbi bérfelzárkóztatást sürgetett, ami magával hozza a nyugdíjak emelkedését is.

Kifejtette: ma egymillióan dolgoznak minimálbéren, ők 60 ezer forintot kapnának most, ha nyugdíjba mennének. Sneider Tamás azt mondta, mivel jelenleg 3,5 százalék felettire prognosztizálják az idei GDP-növekedést, azt javasolja, hogy a novemberben esedékes egyszeri prémiumot már most fizessék ki a nyugdíjasoknak. Ez legfeljebb 20 ezer forint lenne, ugyanakkor szeretnék, ha mindenkit ez a mérték megilletne.

Felvetését azzal indokolta, hogy 3 százalék környékén van az infláció, a nyugdíjprémium pedig minimálisan javítana az érintettek helyzetén. A Jobbik alelnöke azt is közölte, új nyugdíj-számítási módszerek szükségesek, jelenleg ilyen javaslaton dolgoznak. A politikust megkérdezték a CEU-val kapcsolatos tüntetésekről is. Úgy értékelt: ezek nemcsak az intézményről szólnak, a kormánnyal szembeni elégedetlenség kifejezéséről van szó. Kapcsolódó cikkünk

 

Be the first to comment on "Nyugdíjprémium 2017/2018: hamarosan jön a pénz!"

Leave a comment