Árstop kivezetése: eddig maradhat érvényben az élelmiszerárstop Magyarországon, itt a dátum!

Árstop kivezetése: eddig maradhat érvényben az élelmiszerárstop Magyarországon, itt a dátum!

A benzinárstop kivezetését követően mindenki azt találgatja, vajon az élelmiszerek egy részére bevezetett hatósági árakat vajon meddig tartja fenn a kormány. Az árstop jelenleg április végéig van érvényben. A legutóbbi kormányülésen már tárgyalták is kérdést, az élelmiszerárak további befagyasztása pedig nagy támogatottságot élvez kormányzati körökben.

Jön a húsvét:

A hazai tojástermelők képesek kielégíteni a húsvét környékén megnövekvő igényeket. Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) alelnöke az Agroinform.hu-nak elmondta: „Nem számítunk ellátási problémákra a következő hetekben. Ugyanakkor azt javasoljuk a vásárlóknak, ne az utolsó pillanatra hagyják a bevásárlást, mert egy nagyobb roham az adott napra okozhat pillanatnyi hiányt. Másnapra azonban ismét lesz tojás a polcokon, mivel a tyúkok kiszámítható módon tojnak – csak nem azonnal és bármennyit.”

A 2022. november 9-én a tojásra is kiterjesztett élelmiszerárstop hatására a termék átlagára az elmúlt hónapokban 90 forint körüli szintre állt be. Tekintettel arra, hogy árstop április 30-ig biztosan érvényben lesz, a húsvéti időszakban is erre az árszintre számíthatunk.

Friss: hatalmas döntést hozott a Penny, Tesco, a Spar, a Lidl és az Auchan!!!