Minimálbér 2018: nettó 26 ezer forintos béremelés jöhet januártól!

By | 2017-05-21

Minimálbér 2018: nettó 26 ezer forintos béremelés jöhet januártól!

Az LMP két oldalról is emelné a béreket a 2018-as költségvetésben, az ellenzéki párt egyfelől a nettó kereseteket növelné jelentősen az adók átrendezésével, másrészt teljes közszolgálati bérrendezést javasol – közölte a párt vasárnap az MTI-vel.Az L*P az egykulcsos személyi jövedelemadó helyett bevezetné a több sávos adózást.

Adómentessé tenné a minimálbért, amelynek így 26 ezer forinttal nőne a nettó értéke, az átlagbért keresők pedig számításaik szerint 38 ezer forintot nyernének havonta. A keresők “alsó” 90 százaléka jól járna – tették hozzá.
A közszolgálatban dolgozók béremelésére további 300 milliárd forintot szánna a párt, ezen belül többek között emelnék a mentősök bérét 21 milliárd forinttal, az egészségügyi dolgozók bérkeretét 80, a pedagógusokét 40, az oktatásban dolgozó segítőkét 10, a felsőoktatásban dolgozókét 15, a közszolgálati dolgozókét 30, a szociális dolgozókét 40, a kulturális dolgozókét pedig 15 milliárd forinttal növelnék.

Az ellenzéki párt az intézkedéseket azzal indokolta, hogy az eddigi béremelések csupán részlegesek voltak, vagy “üres ígéretek maradtak, sőt blöffnek bizonyultak”. Az L*P ezzel szemben nem csak egyszeri béremelést, hanem valós fejlődést és béremelkedést biztosító életpályákat is kínál – írta a párt közleményében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 × három =